Sajóbábony: fiatalkorú fiú került előzetes letartóztatásba

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy fiatalkorú fiút csütörtökön a november közepén történt sajóbábonyi események miatt – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője. Ezzel a döntéssel már 11 ember van előzetesben, négyen pedig szabadlábon védekezhetnek. • Sajóbábony: Bajnai nem tudja kézben tartani a folyamatokat? • „Sajóbábony a szocialista kormányzás szimbóluma” + Képriport

MNO
2009. 11. 26. 14:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó József közölte: a Miskolci Városi Bíróság december 26-ig helyezte előzetes letartóztatásba a fiatalkorú vádlottat. A döntést azzal indokolták, hogy fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve a tanúk befolyásolásának lehetősége és megfélemlítése, valamint a bűnismétlés veszélye, mert egy másik eljárás is folyamatban van a vádlott ellen. Hozzátette, hogy a fiatalkorú esetében is felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette, illetve rongálás vétsége miatt indítottak eljárást.

November 15-én, vasárnap délután Sajóbábonyban – az eddigi adatok szerint – a helyi lakosok mintegy 40-50 fős csoportja vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközökkel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek, majd a két csoport összetűzésbe keveredett.

A Miskolci Városi Bíróság korábban már tíz helyi lakosnak elrendelte az előzetes letartóztatását, így – a csütörtöki döntéssel – már 11-en vannak előzetesben, négyen pedig szabadlábon védekezhetnek.

A már ismert büntetőügyek mellett további két nyomozást indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „egyesülési joggal való visszaélés vétsége” miatt a Sajóbábonyban történtekkel kapcsolatban – mondta korábban a borsodi rendőr-főkapitányság szóvivője. Egyedné Novodonszki Éva hozzátette: azért indítottak eljárást, mert a beszerzett bizonyítékok alapján egyes „személyek a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésére irányuló magatartást tanúsítottak”.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.