Semjén: Morális ellenszélben kell hajóznia az oktatásnak

A Kereszténydemokrata Néppártnak (KDNP) nem pusztán az az ambíciója, hogy jó oktatáspolitikát hirdessen, hanem az is, hogy kormányra kerülve az értékek irányába próbálja elmozdítani az egész társadalmat – erről Semjén Zsolt pártelnök beszélt az Iskola – erkölcs – tudás címmel szombaton a fővárosban rendezett konferencián. • Semjén: Ha az unió a földhöz veri a fenekét, akkor sem

MNO
2009. 11. 07. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy vélte, ahhoz, hogy az oktatáspolitika sikeres legyen, mélyreható változásra van szükség a társadalomban és a kulturális környezetben egyaránt. A politikus szerint ma az oktatásnak a médialobbi nyomása következtében „morális ellenszélben kell hajóznia”. A kereskedelmi média negatív hatásait részletezve azt mondta: abban versenyeznek, hogy minél aberráltabb és perverzebb dolgokat mutassanak be, amelyek egy idő után vonzó példaként jelennek meg a társadalomban. „Egy ilyen társadalmi közegben hogy lehet azt mondani egy gyereknek, ne hazudjon, ha a korábbi miniszterelnök önfeledten hazudott egy országnak? Hogy ne emeljen el egy sportszeletet a boltból, miközben a kormány a fél országot ellopta?” – tette fel a kérdést.

A tanácskozást levélben köszöntötte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A pártelnök szerint Magyarországon a Gyurcsány–Bajnai-korszak iszonyatos pusztítást végzett az oktatás területén is. Kifejtette: az ismereteket tehernek tekintő szemlélet intézményesítette a félműveltséget, a töredékes tudást, amelyhez a munkaerőpiacon használhatatlan diploma is társul. A gyerekeknek kompetenciája már van, csak tudása nincs hozzá. „Pedig akinek nincs mindig megbízható, előhívható ismeretanyaga az emberről, a világról, az védtelen és kiszolgáltatott, könnyen megvezethető lesz” – írta. „Hatalmas munka előtt állunk, megfordítani a rossz folyamatokat, rendbe tenni a magyar iskola dolgát még nehezebb lesz, mint újraindítani a gazdaság motorját” – fogalmazott a Fidesz elnöke.

Hoffmann Rózsa, a párt szakpolitikusa elmondta: a KDNP szerint az oktatásügy állami feladat és kötelezettség, nem szolgáltatás, mint azt a kormány vallja. Az oktatás értékteremtő és kultúraközvetítő ágazat, az ország talpra állítását az iskolában kell megkezdeni, és kiemelt hangsúlyt kell fektetni a nevelésre – tette hozzá. Célként jelölte meg, hogy minden gyermek képességeinek és adottságainak megfelelő iskolába járjon, amihez rugalmas, átjárható iskolaszerkezetre van szükség. Szólt arról is, hogy „vissza kell adni a kistelepülések iskoláit”, ahol a szülők ezt igénylik és „elfogadható létszámú gyermek van”.

Seregély István nyugalmazott püspök arról beszélt, hogy tudás nélkül nem lehet emberi életet és alkotótevékenységet folytatni. A tudás helyes felhasználását is el kell azonban sajátítani – mondta.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.