Simicskó emlékeztetett arra: azért hívta össze a bizottságot, hogy a képviselők tájékoztatást kaphassanak arról, a kormány milyen nemzetbiztonsági eszközöket vett igénybe a H1N1 vírus elleni oltóanyagot gyártó cég hátterének megismerésére – ugyanis Oszkó Péter pénzügyminiszter erre tett utalást. Hozzátette: azt is szeretnék, ha a közvélemény elé kerülne, hogy kik állnak a cég mögött és kikhez kerül az oltóanyagokért befolyt pénz.
A hétfői zárt ülésen az NBH egyik ezredesét hallgatták meg a képviselők több mint egy órán át, zárt ajtók mögött, a Képviselői Irodaházban. A bizottság elnöke az ülést követően újságíróknak azt mondta, nem kaptak érdemi információt a zárt ülésen, ezért – a féléves beszámolóval egybekötve – kedden Balajti Lászlótól, az NBH főigazgatójától kérnek tájékoztatást. A bizottság többi tagja nem kívánt az ülésen elhangzottakról beszélni vagy újságírói kérdésekre válaszolni. Az influenza elleni magyarországi oltóanyagot az Omninvest Kft. gyártja.
(MTI)

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat