Sólyom: Emlékezetünk sincs az államhatárok közé zárva

Sólyom László szerint helye lenne a Nemzeti Sírkertben határon túli magyarok sírjainak is, hiszen ez nemzeti és nem állami sírkert. A magyar nemzet nem korlátozódik a Magyar Köztársaság határai közé, emlékezetünk sincs az államhatárok közé zárva – mondta a köztársasági elnök a VIII. kegyeleti konferenciát megnyitó beszédében pénteken Budapesten.

MNO
2009. 11. 06. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő kijelentette: meg kellene gondolni, mit tehetünk a történelmi családok kriptáiért, nagyjaink sírjaiért, az 1848-as és világháborús sírokért és emlékhelyekért a szomszédos országokban. Sólyom László megköszönte a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tízéves tevékenységét, és a testület elnökének, Boross Péter volt miniszterelnöknek átadott egy köztársasági elnöki érmet.

Holló József, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának főigazgatója emlékeztetett arra: 91 évvel ezelőtt fejeződött be az első világháború, és a jelenlegi ismeretek szerint 54 országban van eltemetve magyar katona. Mint mondta, a magyarság embervesztesége a 20. század első felében „kimagaslóan, megdöbbentően” alakult. Az első világháborúnak 660 ezer magyar hősi halottja van, a második világháború vesztesége majdnem ugyanennyi – fűzte hozzá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.