Súlyos helyzetben az orvosok, a NEK a kormányhoz fordult

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) felszólítja a kormányt, hogy függessze fel a kórházi kapacitáselosztások további korlátozását, mert az szakmailag káros és aggályos – ismertette a NEK egyik határozatát Kubányi Jolán, a tárgyalás levezető elnöke a grémium csütörtöki ülése utáni budapesti sajtótájékoztatón.

MNO
2009. 11. 26. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kerekasztal szerint a kapacitáskihasználtságra vonatkozó elemzés nem veszi figyelembe a térségi népegészségügyi adatokra lebontható valódi ellátási igényeket – mondta az elnök. A NEK továbbá támogatja a végzős orvosok és rezidensek anyagi követelését, mert a grémium szerint is egyre súlyosabb helyzetbe kerül az ágazat a szakorvoshiány miatt. Kubányi Jolán ehhez hozzátette: a szakdolgozói létszám is aggasztó, mint mondta, tavaly óta megduplázódott azok száma, akik külföldön próbáltak szerencsét.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az utolsó pillanatban került ki a gyógyszer-gazdaságossági törvényt módosító javaslatok közül az, hogy az újonnan létrehozott patikáknak valódi többletszolgáltatásokat kelljen végezniük. Véleménye szerint feltételül kell szabni többek között a heti 84 órás nyitva tartást és az állandó készenléti ügyeletet a patikaalapításnál.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.