Szita Károly a Blikk felkérésére készült felmérés eredményét ismertetve közölte: a megyeszékhelyek és négy megyei jogú város összehasonlításában az idén Kaposvár a legolcsóbb magyar város. A város a kitűzött célt a közüzemeknek nyújtott jelentős, összességében 512 millió forintos támogatással tudja elérni, amit annak ellenére vállal, hogy az önkormányzat jövőre 700 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat a központi elvonások miatt, mint idén – mondta.
A polgármester közlése szerint Kaposváron az önkormányzati támogatásnak köszönhetően jövőre változatlan lesz a szemét-, a víz- és a csatornadíj, valamint a kommunális adó, januártól csökkent a távhő díja. Azért, hogy a szemétdíj továbbra is 361 forint maradjon, az önkormányzat 145 millió forintos támogatást nyújt a szolgáltatónak. A vízdíj 282 forint, míg a csatornadíj 171 forint lesz jövőre is. E kettőre összesen 90 millió forint támogatást ad a város. Az összvonalas buszbérletekért a szolgáltató által kért 44,4 százalékos emelés helyett – eszerint 7525 forint lenne a bérlet – 7,5 százalékkal többet, azaz 5590 forintot kell fizetni. Az önkormányzat 271 millió forintos támogatást nyújt a közlekedési vállalatnak. A lakbér 12,5 százalék helyett – az önkormányzat 6,4 millió forintos támogatásával – 4,7 százalékkal emelkedik, vagyis a jelenlegi 218 forint helyett 228 forint lesz négyzetméterenként.
A helyi adók közül az építményadó 15 forinttal emelkedik, s ezzel négyzetméterenként 368 forint lesz, ami 4,2 százalékos növekedést jelent. A telekadó a belvárosban 200-ról 208, míg egyéb területeken 121-ről 126 forintra nő, ami az előbbinél 4, az utóbbinál 4,1 százalékos növekedést jelent. Az idegenforgalmi adó 335 forintról 349 forintra, azaz 4,2 százalékkal emelkedik. Szita Károly hangsúlyozta: továbbra is kedvezményekkel segítik a kaposvári vállalkozásokat, így egyebek mellett a 2,5 millió forintos adóalapot el nem érő vállalkozásoknak jövőre sem kell iparűzési adót fizetniük, ami 70 millió forint megtakarítást jelent számukra. Az önkormányzat számára az egyik legfontosabb bevételt jelentő és jövőre az APEH által beszedendő helyi iparűzési adóról szólva Szita Károly azt mondta: nagyon reméli, hogy fél év múlva ezt meg fogják változtatni, és a beszedés ismét visszakerül az önkormányzatokhoz. Már csak azért is – tette hozzá –, mert míg az APEH nemfizetés esetén végrehajt, az önkormányzat időt ad.
(MTI)