Támogatás a „krízishelyzetben” lévőknek

Azok a krízishelyzetben lévő személyek, akiknél múlt év szeptember 30-át követően kikapcsolták az áramot, 50 ezer forint támogatást kaphatnak, és a visszakapcsolás után – ha az műszakilag lehetséges – előre fizető mérőt szerelnek fel a lakásaikban – az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

MNO
2009. 11. 16. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány idén júniusban hozott rendeletet a krízishelyzetben lévő személyek támogatásáról. Ilyen személynek minősült az, aki a munkahelyét múlt év szeptember 30-át követően vesztette el, a jövedelme a tavaly szeptemberihez képest legalább 20 százalékkal csökkent, illetve a lakástörlesztése – ugyancsak tavaly szeptemberhez mérve – több mint 20 százalékkal emelkedett.

A kormány új rendeletében krízishelyzetben lévő személynek ismeri el azt is, akinél az áramszolgáltatás idén november 15-én szünetelt, feltéve, hogy a szolgáltató 2008. szeptember 30. után kapcsolta ki a villanyt. A krízishelyzethez szükséges az is, hogy a lakásban ne legyen vezetékes gáz, illetve ha van, akkor azt is kikapcsolta annak szolgáltatója. A távfűtéses lakásban élőknek ez a támogatás nem jár, aki viszont jogosult rá, annak az elektromos szolgáltatója 50 ezer forintot kap támogatásként.

A szolgáltató előbb megkeresi a krízishelyzetben lévőt és megállapodik vele a tartozás részletekben történő kifizetéséről. Ezután előre fizető mérőt szerel fel az illetőnél. Ha ez műszakilag lehetetlen, akkor pedig egy kis teljesítményű automatával összekapcsolt hagyományos mérőt kap az ügyfél a hálózatba történő visszakapcsoláskor. A kapott 50 ezer forintos támogatásból előbb 20 ezer forintot a tartozásra számol el a szolgáltató, a többivel az előre fizető mérőt tölti fel. A rendelet vasárnap lépett hatályba, így elvileg hétfőtől igényelhető ez a támogatás.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.