Tompai gyilkosság: tovább vizsgálódnak a helyszínen

A bűnügyi szakemberek még nem fejezték be a vizsgálatokat a gyilkosság helyszínén, ezért hétfőn is folytatják a munkát; egyelőre nincs gyanúsítottja a bűncselekménynek – közölte vasárnap a rendőrség.

MNO
2009. 11. 08. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A család kapcsolatrendszerét térképezik fel a nyomozók, és keresik azt, hogy milyen körből kerülhettek ki az elkövetők – mondta a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mihályné Bornmeisza Eleonóra őrnagy elmondta, hogy továbbra is folyik a lehetséges tanúk felkutatása. Az MTI kérdésre válaszolva közölte: nem dolgoztak külföldiek a meggyilkolt házaspár házában, mindössze egy helyi lakos végzett állagmegóvást az egykor lovaspanziónak épült kétszintes épületen és a hozzá tartozó területen.

Szerdán délután talált rá Tompa külterületén, a zöldhatárhoz közeli, egykor lovastanya céljára épített kétszintes házban lánya a holtan fekvő 65 éves édesapjára. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazás nyomait találta, ezért értesítette a rendőrséget. A kiérkező rendőrök elkezdték keresni az elhunyt hozzátartozóit. Az ingatlan egyik melléképületében, egy személygépkocsi csomagtartójában találtak rá az elhunyt férfi 62 éves feleségének és másik, 41 éves lányának a holttestére, akin szintén bántalmazás nyomait találták.

Az ingatlanról eltűnt egy HYP 860 forgalmi rendszámú, 290E típusú szürke színű Mercedes személyautó is, melynek körözését elrendelte a rendőrség, de még nem sikerült az autó nyomára bukkanni. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást, ismeretlen tettesek ellen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.