Turi-Kovács Béla, aki 2006-ban a Fidesz országos listájáról került be a parlamentbe, a Borsod, Heves, Nógrád, Szolnok és Békés megyéből érkezett kisgazdavezetők előtt úgy fogalmazott: több millió ember várja Magyarországon a fordulatot. Hiba volna azonban azt hinni, hogy a jobboldal már nyert. A közelmúlt időközi választásai arra intenek: a nagyarányú győzelem nem minden. Aki a rendkívül alacsony részvételi mutatókra nem figyel fel, az becsapja önmagát. „A többség még nem döntött, vagy úgy döntött, hogy az egész nem érdekli. Éppen ezért mi nem hazudhatunk. Nincs ígérethalmaz. Egyetlen hazugság maga volna az őszödi beszéd a jobboldal számára. Aki ezt a hibát elköveti, képviselje bármelyik politikai erőt, Gyurcsányék sorsára jut” – érvelt a politikus, aki szerint az igazi küzdelem és a sárdobálás időszaka még csak most kezdődik. Aki ebben a csatában részt vesz, az már-már akkor lesz gyanús, ha tiszta marad, mert az ellenfelek mindenkin fogást találnak majd – tette hozzá.
A kisgazdák programjáról szólva az elnök elmondta: „Egy hitét és reményét vesztett államot, illetve társadalmat kell talpra állítanunk. Először munkahelyeket kell teremtenünk és munkára szoktatni milliókat hazánkban. Megértetni, hogy a munka több puszta kenyérkeresetnél: életben tart, célt ad az embernek”. Turi-Kovács Béla szerint a magyar földet meg kell védeni, és gondoskodni kell arról, hogy jó kezekben legyen, hiszen nem lehet arra számítani, hogy a magyar vidék 2013 után is uniós támogatásokból fog megélni. Ehhez az új kormánynak a jelenleginél igazságosabb földbirtokrendszert kell kialakítania, melynek része a nyugati típusú, tulajdonalapú szövetkezés.
A párt Fidesszel történő együttműködése kapcsán a vezető kijelentette: „Ebben az országban kisgazda-formáció rajtunk kívül csak papíron létezik, és 1945 óta nem voltunk ilyen közel a győzelemhez. Ám hazánkban szükség van egy igazi néppártra. Ennek kialakítása érdekében önálló nézeteinket megőrizve készek vagyunk a szövetségre”. A fórumon a Fideszt képviselő, a párt volt és leendő pénzügyminisztereként felkonferált Varga Mihály figyelmeztetett: „Bár az SZDSZ hál’ Istennek eltűnt a színpadról, és abba a 2-3 százalékos dobozba kerül, amely megilleti, a jelenlegi kormánypárt mellett – melynek immár nincs veszítenivalója – a jobboldalon is vannak versenytársaink”.
Minden szavazat számít majd – húzta alá a politikus, mert olyan magabiztos többségre törekszenek a parlamentben, mellyel törvényeket lehet módosítani és egyebek mellett létrehozni egy normális bankrendszert Magyarországon. Mindezek mellett a rendteremtés alapja az elszámoltatás – fogalmazott Varga Mihály, aki úgy vélte, „az erkölcsi értékek helyrebillentéséhez ez elengedhetetlen, még ha lehet, hogy bele is törik majd a bicskánk”.
(mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.