Vasárnap zászlót bont Szili Katalin új baloldali mozgalma

Vasárnap tartja alakuló rendezvényét a Szövetség a Jövőért Mozgalom, amelyet Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke alapított. Szili elmondta: a társadalmi baloldal újjáépítésén dolgozik, ennek kapcsán hozta létre a mozgalmat. Hangsúlyozta: nem alapít új pártot, továbbra is az MSZP-ben kíván politizálni.

MNO
2009. 11. 26. 18:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI úgy tudja, a budapesti rendezvényre nagyjából 200 embert várnak az országból, de a mozgalomhoz már több mint ezren csatlakoztak. A rendezvényen várhatóan döntenek majd arról, hogy társadalmi vitára bocsátják-e a mozgalom vitairatát, amelynek címe: Szakítás a múlttal, hitelesség és újjászervezés. A dokumentumot Szili Katalin jegyzi. A szocialista politikus a dokumentumban egyebek között arról ír, nemcsak hiteles, hanem új politika is kell, ma már nem lehet kizárólag a hagyományos jobb- és baloldali választóvonalakból eredő régi prioritások alapján válaszokat keresni. Ezt azzal indokolta, hogy súlyos, minden korábbinál rémisztőbb egyenlőtlenségek szabdalják a társadalmakat, kimerülőben vannak természeti és fosszilis erőforrásaink, változóban van a klímánk.

Álláspontja szerint csakis a közösségvállalásban, illetve a közösségi megoldásban reménykedhetünk, olyan politikai kultúrát, mozgalmat kell teremteni, amely a közélet iránt érdeklődő emberek számára egyénenként is az élet kiteljesedését jelentheti. A vitairat főbb témái között szerepel például a tisztesség, a munka, a művelt, versenyképes társadalom, az aktív, jóléti állam, a sokszínű gazdaság és a korszerű nemzetpolitika.

Szili a vitairatban azt a korábbi javaslatát is megismétli, hogy át kellene tekinteni a privatizációs megállapodásokban, szerződésekben vállaltak betartását. A vitairat tartalmazza azt is, hogy korszerű nemzetpolitika kidolgozására van szükség, mert változtatni kell azon a szemléleten és gyakorlaton, hogy a magyarságpolitika kizárólag a határon túli ügyeket érinti. A magyarságstratégiának és a magyarságpolitikának együttesen kell kezelnie az anyaországbeli magyarokat, a hazai nemzeti és etnikai kisebbségeket, a Kárpát-medencei magyarságot, valamint a szórványban élő magyarokat. Szili a dokumentumban úgy fogalmaz: itt az idő, hogy mindazok, akik a baloldali társadalmi szemlélet érvényesülésében érdekeltek, összefogjanak és szövetséget kössenek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.