
origo.hu
Mártha Imre magánbiznisze rekordot döntött, miközben a főváros csődben
A rendbontás a tárgyalás befejezése után történt a folyosón; intézkedésre a rendőrök lettek volna jogosultak – közölte a Budaházy György ellen indult büntetőper keddi tárgyalását kísérő újabb botránnyal kapcsolatban a Fővárosi Bíróság az MTI-vel.
A tévészékház három évvel ezelőtti ostromának éjszakáján történt cselekmény ügyében megvádolt – és más súlyos bűncselekmények gyanújával előzetes letartóztatásban lévő – Budaházyt kommandósok vigyázták, és a bilincs – szokatlan módon – a tárgyalás ideje alatt is végig a vádlott kezén maradt. A hallgatóság soraiból „Budaházy, Budaházy!” kiáltásokkal buzdították a vádlottat a tárgyaláson, azt követően pedig, hogy a bíró távozott a tárgyalóteremből, a bíróság folyosóján a rendőrök sorfala mögül a vádlott hívei kórusban azt skandálták: „Vérbíró, vérbíró!”
A vádlottak védői a tárgyalásvezetésre, a védői és vádlotti jogok csorbítására hivatkozva elfogultsági kifogással éltek a bíró ellen. Erről a bíróság elnöke dönt majd, és ha a kifogásnak helyt ad, új bírót jelöl ki és elölről kezdődhet az elsőfokú eljárás Budaházy György rongálási ügyében.
(MTI)
Mártha Imre magánbiznisze rekordot döntött, miközben a főváros csődben
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Megfagyott a levegő a Kincsvadászok stúdiójában, ők voltak Stohl András nagy szerelmei
Putyin nevet a markába: Oroszország már az első napon hatalmas pénzt keresett az izraeli–iráni háborún
„Kezd kicsit unalmassá válni” - megszólalt Kulcsár Edináról a magyar szépségkirálynő
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó
Haaland leégett a klubvilágbajnokság előtt
Keir Starmer végre beismerte, hogy hibázott
A Barcelona önként jelentkezett a klubvilágbajnokságra, de a FIFA lesöpörte őket
Dráma Milák Kristóf körül: elúszik az idei világbajnokság is
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.