Veszélybe kerülhet a cigány tanulók jövő évi ösztöndíja

Veszélybe kerülhet a roma tanulók jövő évi ösztöndíja, ha az Országgyűlés jóváhagyja azt a módosító javaslatot, miszerint 85 millió forintot a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (Macika) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium roma oktatási alapjának utalnak át – jelentette ki Vajda László, a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.

MNO
2009. 11. 09. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vajda László szerint ha az indítványt a parlament elfogadja, több ezer roma származású diáktól veszik el a pályázati lehetőséget, és több kérelmet kell elutasítani forráshiány miatt. A Macika 1994-től támogatja a tehetséges, jó képességű roma származású fiatalok közép- és felsőfokú tanulmányait. Az általános iskolákban 3,5 átlagot, a középiskolákban pedig 3,0 átlagot elérő diákok részesülhettek eddig évi 25 ezer forint ösztöndíjban. Vajda László hozzátette: a módosító indítványt – miszerint 85 millió forintot az alapítványtól csoportosítsanak át szociális minisztérium roma oktatási alapjába – Teleki László országgyűlési képviselő (MSZP) indítványozta.

Ugyanakkor a Nagykanizsán felsőoktatást folytató közösségi ház bővítését a helyi önkormányzat 70 millió forint önrészhez kötötte. „Ha a Macika állami költségvetéséből 85 millió forintot átutalnak a szociális minisztériumhoz, innen már csak egy lépésbe kerül, hogy a 70 milliós összeget átutaltassák a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzatnak” – közölte Vajda László.

Teleki László az MTI kérdésére elmondta: a 85 millió forintnak a roma oktatási alaphoz történő átcsoportosításával a roma felsőoktatásba járó fiatalok ösztöndíjrendszerét kívánja erősíteni, ugyanis a cigány származású diákok így magasabb ösztöndíjban részesülhetnek.

A képviselő hozzátette: a közalapítvány nem fog sérülni, ugyanis a költségvetés módosításában olyan indítvány is szerepel, ami a második körben „visszarendezi” a 85 millió forintot. Teleki László cáfolta és „politikai csúsztatásnak” nevezte az elnök azon kijelentését, miszerint a közösségi ház fejlesztésére fordítják az alapítványtól elvont pénzt. A képviselő elmondta: az alapítvány pénze nem érinti a nagykanizsai cigány kisebbségi önkormányzat közösségi házát, de Göndör István (MSZP) országgyűlési képviselővel közösen beadtak egy másik módosító indítványt is, amely valószínűleg már érinteni fogja a közösségi házat, ez azonban már egy másik körben dől majd el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.