Viharjelző rendszert építenek ki a Tisza-tónál

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács még 2006-ban indította el a Biztonságos Tisza-tó elnevezésű projektet, amelynek keretében tanulmány, majd konkrét terv készült a tó mellett kiépítendő viharjelző rendszerről.

MNO
2009. 11. 12. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elképzelések egy része mostanra már megvalósult, hiszen két viharjelző állomás már megépült. Az egyik Abádszalókon, a Nagykunsági-főcsatorna kimenő szakaszán, a másik pedig a Heves megyei Poroszlón. Utóbbi helyszínen a szerdai műszaki átadást követő sajtótájékoztatón a további lépésekről is szó volt.

Godó Lajos, a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy további 3 viharjelző állomás építését tervezik Tiszavalk, Sarud és Dinnyéshát térségében, valamint egy, az Országos Meteorológiai Szolgálathoz csatlakozó irányítórendszer kialakítását. Az ehhez szükséges mintegy 40 millió forintot uniós forrásokból szeretné elnyerni a tanács.

A most átadott két viharjelző állomás, valamint az 5 tóparti településre telepített 22 térfigyelőkamera 47 millió forintba került. A viharjelzők egyébként április 1-jétől október 31-ig kétfokozatú, sárga és vörös fényjelzéssel, messziről jól láthatóan figyelmeztetik a veszélyre a vízen tartózkodókat.

(szoljon.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.