A szocialista frakció elgáncsolja Draskovics terveit?

A kormány eredeti tervével ellentétben nem jövő év május 1-jén lépne hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.) jelentős része, hanem csak 2011. január 1-jén, s erről módosító indítványt nyújtottak be a szocialista képviselők.• 2011-ben léptetné csak hatályba az új Ptk.-t a főbíró • Elfogadták az új Ptk.-t + Képriport • Májustól léphet hatályba az új polgári törvénykönyv

MNO
2009. 12. 01. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szép Béla (MSZP), a módosító indítvány egyik aláírója az MTI-nek kedden elmondta: a javaslat szerint a Ptk. Első és Második Könyve az eredeti elképzelések szerint jövő év májusában lép hatályba, ám a Harmadik, Negyedik, Ötödik, Hatodik és Hetedik 2011. január 1-jén.Hozzátette, a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről szóló jogszabályhoz nyújtották be indítványukat, amelyet a kormány is támogat. A jogalkalmazók, a bíróságok és az ügyvédi kamara véleményét figyelembe véve úgy ítélték meg, hogy a hosszabb felkészülési idő miatt változtatni kell a Ptké. hatályba lépésének időpontján – hangsúlyozta a szocialista képviselő, hozzátéve: ilyen hosszabb felkészülést igénylő területek egyebek mellett a vagyonjog, a szerződések joga, a családjog és az öröklések joga.

A Második Könyv emberi méltóságot, önrendelkezést megőrző megoldása a gondnoksági ügyeknél azonban megköveteli, hogy minél hamarabb hatályba lépjen; így jövő év májusától megszűnne a cselekvőképességet kizáró gondnokság intézménye, s csak a cselekvőképességet korlátozó gondnokság létezne – magyarázta Szép Béla. A Ptké. – amely a Ptk. hatályba lépéséhez szükséges jogszabály – módosító indítványairól a tervek szerint a jövő héten szavaz az Országgyűlés.

Másodszorra fogadták el a Ptk-t.

A köztársasági elnök által korábban visszaküldött polgári törvénykönyvet (Ptk.) november 9-én fogadta el ismét az Országgyűlés a képviselők 192 igen és 163 nem szavazatával, két tartózkodás mellett. Az ismételt szavazás előzménye az volt, hogy az új Ptk.-t Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá és nem hirdette ki, hanem október 13-án megfontolásra visszaküldte a törvényhozásnak.

A november 9-én ismételten elfogadott új polgárjogi kódexhez szavazása során a szocialista és a szabad demokrata képviselők olyan módosító indítványokat hagytak jóvá, amelyek az államfő álláspontjával összhangban több ponton is változtattak az eredeti javaslaton. Változtattak például az alapítványokkal, a joggal való visszaéléssel, a belátási képesség hiányával, a testvérnek testvér vér szerinti leszármazottjával kötött házasságával, a társasházi tulajdonnal, az ingatlan-nyilvántartással és a haszonélvezeti jog megváltásával kapcsolatos szabályokon, de az elévüléssel és a foglalóval kapcsolatos egyes részletszabályok tekintetében nem osztották a köztársasági elnök álláspontját.

Sólyom László kérésére változott a szerkesztése annak, hogy a belátási képesség hiánya miatti általános semmisségi szabály a korábbi paragrafusból átkerül az általános szabályok közé, de változatlan tartalommal. Leegyszerűsödött és pontosabb lett a szövegezése – nem negatív, hanem pozitív meghatározással – annak, hogy a joggal való visszaélés pótlása csak a személy vagyoni viszonyaival összefüggő nyilatkozat megtagadása esetén állhat fenn. Egy megszűnő alapítvány vagyonáról szóló rendelkezéseknél pontosabb lett, hogy az alapító a megszűnés időpontjáig rendelkezhet a vagyonról; ezt a nyilvántartó bíróság teszi meg, ha az alapító ezzel a jogával nem élt. Megfogadva az államfő felhívását rögzítették: ha alapítványt végintézkedéssel hoznak létre, akkor ezt az alapítványt nem lehet örökösnek, csak hagyományosnak tekinteni, nehogy az induláskor vagyonhiány miatt következzen be a működésképtelenség.

Részben megfogadták Sólyom tanácsait

Részben megfogadva a köztársasági elnök jelzését a személyhez fűződő jogok védelménél az emberi méltósághoz való jogot beemelték a Ptk.-ba, de a becsület kategóriáját nem, mert az már szerepelt követelményként. A sokat vitatott ügyek közül a testvérnek testvére vérszerinti leszármazójával kötött házasságnál – megfogadva az államfő tanácsát – olyan konstrukciót dolgoztak ki, amely visszaemeli a jegyző jóváhagyási jogát. Az államfő felvetésére az MSZP pontosítja az ingatlannál fennálló közös tulajdon megszüntetésének szabályait a társasház tulajdonná alakításánál.

Megfogadva Sólyom László kifogásait, a szocialisták az új Ptk.-ba beemelték: a haszonélvezeti jog megváltásánál a haszonélvező számára garanciát építettek be azzal, hogy a korábbi életviteléhez igazodó lakhatási jogát figyelembe kell venni. A változások között szerepel, hogy a gyámhatóság, amíg a szülő életben van, engedélyezheti, hogy az élettársi kapcsolatban élő személy vérszerinti kiskorú gyermekének, a gyermeket vele tartósan együtt nevelő élettársa örökbe fogadhatja, ha ahhoz az örökbefogadó élettársa hozzájárul, és a törvényben meghatározott egyéb feltételek teljesülnek, valamint az örökbefogadás a gyermek érdekében áll.

Répássy: szakmailag alkalmatlan a Ptk.

Ismét nem került be a törvénybe az a lehetőség, hogy a bejegyzett élettársak egymás vérszerinti gyermekét, vagy más arra rászoruló gyermeket örökbe fogadhassanak. Október 13-án – arra reagálva, hogy az új Ptk.-t Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá és nem hirdette ki, hanem megfontolásra visszaküldte a törvényhozásnak – Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt közölte, hogy a Fidesz szerint az új, a szakma támogatását is élvező polgári törvénykönyvnek (Ptk.) a választások után, „a magyar emberek felhatalmazása alapján hivatalba lépő kormányzat” idején kell megszületnie. A fideszes politikus akkor kifejtette: a szocialisták által elfogadott Ptk. szakmailag alkalmatlan, kidolgozatlan, nem bírja a magyar jogászszakma támogatását. Répássy Róbert emellett megjegyezte azt is, hogy egy olyan kormány akarja megalkotni a társadalmi életviszonyokat évtizedekre szabályozó, alapvető fontosságú törvényt, amelyet a magyar emberek soha semmire nem hatalmaztak fel, kormányzásuk pedig káros és ideiglenes.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.