Egyhangú döntés: Pest megye elszakadna Budapesttől

Elszakadva a fővárostól önálló régióvá akar válni Pest megye – erről döntött egyhangúlag a megyei közgyűlés pénteken – közölte Szűcs Lajos (Fidesz), a testület elnöke.

MNO
2009. 12. 11. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közgyűlés tagjai egyhangúlag fogadták el az elnök előterjesztését „Pest megye önálló tervezési, területfejlesztési és statisztikai régió létrehozásának kezdeményezéséről”, így elvileg a 2013. évi európai uniós költségvetésben Pest megye már önálló régióként szerepelhetne. A számítások szerint 2013-ig évente közel 40 milliárd forintnyi uniós támogatástól esik el a megye 187 települése a jelenlegi „közösködés” miatt – olvasható a kommünikében, mely szerint jelenleg a Budapesthez, illetve a megyéhez kötődő projekttámogatások háromnegyedét a főváros kapja.

Szűcs elmondta, hogy több „nekifutás” után sikerült végre dönteniük, ráadásul egyhangúlag. A megyei települések a különválást követően sokkal több támogatáshoz jutnának, mint eddig – mutatott rá. Nem véletlen, hogy már másfél évvel ezelőtt is a megye fővárostól való elszakadása mellett voksolt a megkérdezett települések 90 százaléka – fűzte hozzá az elnök, aki szerint a kormány már decemberben kezdeményezheti az EU-nál a szükséges lépések megtételét.

Az MTI-nek az „elválás” menetrendjére vonatkozó kérdésére válaszolva Szűcs elmondta: az Országgyűlés elnökének és a miniszterelnöknek is elküldött közgyűlési döntésről remélhetőleg tavasszal határoz a kormány, így az EU megváltoztathatja a régiós besorolást. Úgy véljük, hogy döntésünkhöz minden szinten megvan a fogadókészség – közölte a közgyűlés elnöke.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.