Jól ment nekik: 51 ingatlant vásárolt két év alatt az MSZP

Az MSZP 2007–2008-ban az új székház mellett további 51 ingatlant vásárolt összesen 1,7 milliárd forintért – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon jelentésének összefoglalójában, amelyben a szocialista párt elmúlt két évének gazdálkodását elemzi.

MNO
2009. 12. 10. 18:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A számvevők a jelentés végén leszögezi: rendszeres vizsgálatuk a pártok esetében elsősorban prevenciós jellegű, a pártok gazdálkodása átláthatóságának megteremtéséhez, az egységes követelmények és szankciók érvényesüléséhez – a múlt heti sikertelen szavazás ellenére – továbbra is elengedhetetlen a párttörvény módosítása. Az ÁSZ az MSZP gazdálkodásáról szólva közli, hogy a párt bevételei 2007–2008-ban szabályozott tagdíjfizetésből, egyéb hozzájárulásokból és adományokból, a párt tulajdonát képező ingatlan értékesítéséből, tárgyi eszközei hasznosításából, költségtérítésből, valamint kamatbevételekből álltak. A bevételek meghatározó része – 2007-ben 41 százalék, 2008-ban 68 százalék – állami támogatásból származott. Az egyéb bevételek 2007-es magas hányadát – 44 százalékot – a párt kizárólagos tulajdonában lévő, Köztársaság tér 26. alatti székház értékesítése eredményezte.

Az MSZP 2007–2008-ban új székházat és további 51 ingatlant vásárolt összességében 1,7 milliárd forint értékben. Az ingatlanok közül 39-et a vagyontörvényben szabályozott feltételekkel, részben a törvény által biztosított kedvezményes hitellel vásárolt – szögezi le az ÁSZ. Az ÁSZ szólt arról is, hogy az MSZP-nek, az APEH-folyószámla-kivonat szerint, befizetési késedelme, költségvetési tartozása nem volt. A párton belüli belső ellenőrzési rendszer összehangolt működése biztosította szabályszerű gazdálkodását, de az éves beszámoló felülvizsgálatára irányult kontrollok nem tárták fel a beszámolási hibát – állítják a számvevők.

A jelentés egyebek mellett megállapította, hogy az MSZP 2007–2008. évi gazdálkodásának beszámolóit a párttörvényben előírt határidőn belül és formában nyilvánosságra hozta, de a hatályos számlarendi előírástól és az előző évek gyakorlatától eltérően mindkét évben az egyéb bevételek között tette közzé az önkormányzatoktól kedvezményes bérleti díjú ingatlanhasználat formájában kapott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás 21,7 milliós, illetve 23,3 millió forintos értékét a belföldi jogi személyektől kapott egyéb hozzájárulások helyett.

A nevesítési értékhatárt meghaladó támogatást nyújtó önkormányzatokat nem nevesítették, illetve a 2008-as beszámoló – konszolidálási hibából eredően – mind a bevételi, mind a kiadási oldalon 10,2 millió forint összegű halmozódást tartalmazott. Az MSZP módosított beszámolói – a lényegesség figyelembevételével – megbízható és valós képet mutatnak a gazdálkodásról – hangsúlyozza az ÁSZ. Hozzáteszik: a párt elnökének azonban megfelelő belső kontrollt kell működtetnie azért, hogy érvényt szerezzen a beszámolók megbízhatósága érdekében a következetesség és lényegesség számviteli elveinek.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.