Navracsics: Jövőre egy új költségvetéssel juthatunk ki a válságból

Navracsics Tibor szerint szakmai szempontból és a jövő szempontjából is veszélyes a hétfőn elfogadott 2010-es költségvetés.• Elfogadták a jövő évi büdzsét + Képriport

MNO
2009. 12. 01. 11:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: akármilyen színezetű kormány kerül is hatalomra a választások után, valószínűleg a jelenleginél is nehezebb szociális helyzetben lévő országot fog megkapni, és ennek a kabinetnek kell majd megoldania a jövő év közepén, hogy egy új költségvetéssel valahogyan megpróbálja kivezetni a válságból Magyarországot. „Ha a Fideszt hatalmazzák fel a választópolgárok, akkor mi erre a legjobb tudásunk szerint fogunk kísérletet tenni” – mondta Navracsics Tibor.

A büdzsé „szakmai veszélyességével” összefüggésében emlékeztetett a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalására, amelyben – mint mondta – „a Bajnai Gordon által kőbe vésni szándékozott 3,8 százalékos költségvetési hiány” már 4,3 százalékos hiányként jelenik meg legvalószínűbb adatként. Emellett a jegybank felsorolja az úgynevezett adósságtípusú kockázatokat – például a MÁV és a BKV –, amelyek „ott vannak az állam számára kötelezettségként”, és ezeket 2,7 százalékra becsüli – tette hozzá. Ezt a 2,7 százalékot hozzáadva a jegybank által prognosztizált 4,3 százalékos költségvetési hiányhoz, „máris 7 százalék körül vagyunk, vagyis ott vagyunk, amit a Fidesz jósolt a jövő évre” – mondta Navracsics Tibor. Véleménye szerint a költségvetés a jövő szempontjából is veszélyes, ugyanis azok az elvonások, amelyek a büdzsé révén a magyar társadalmat sújtják, sokak számára a jövő lehetőséget zárják be.

Arra a kérdésre, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, 2010-ben kifizetik-e az adósságtípusú kockázatokat, Navracsics Tibor úgy válaszolt: ezeket akkor kell kifizetni, amikor szükséges, amikor az összeomlás fenyegeti ezt a rendszert. Ugyancsak kérdésre, a Fidesz kormányra kerülése esetén megalkotandó új büdzsével kapcsolatban a politikus kifejtette: jogilag nem lehet megoldani egy már hatályban lévő törvény visszavonását, a jogilag helyes forma a pótköltségvetés. Hozzáfűzte, ha nem tartható a költségvetési hiány, ki kell dolgozni egy olyan tervezetet, amely tárgyalási alap akár a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is a jövőbeni együttműködés ütemezéséről.

Azzal összefüggésben, hogy hétfőn az Országgyűlésben leszavazták a kormányt a MÁV átalakítása ügyében, a frakcióvezető azt mondta: a jövő heti zárószavazáson azt a szocialisták „valahogyan át fogják passzírozni a magyar Országgyűlésen”.

A kampányfinanszírozás ügyével kapcsolatban Navracsics Tibor közölte, hétfőn azért tartózkodtak a Házban az MSZP javaslatáról való szavazáskor, mert a célt ugyan dicséretesnek tartják, de szerintük ez nem a pártok költségvetési támogatásának és kampánytámogatásának növelése irányába kell hogy történjen, hanem a fegyelmezettség és a takarékosság jegyében. Emlékeztetett: az európai parlamenti választás előtt is tettek kísérletet arra, hogy elfogadtassanak a pártokkal egy olyan memorandumot, amely lehetővé tenné, hogy a pártok bizonyíthatóan kijöjjenek a számukra megállapított költségvetési keretekből. Ezt annak idején az MSZP, az SZDSZ és az MDF sem fogadta el – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy szerinte a mostani választások előtt is meg kell ezt kísérelni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.