Orbán találkozik a büdzsét bíráló közgazdászokkal

Konzultációt kezdeményezett Orbán Viktor Fidesz-elnök péntekre azokkal a közgazdászokkal, akik néhány nappal ezelőtt nyílt levélben szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetést – közölte Koszorús László szerdán Budapesten.

MNO
2009. 12. 02. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Járai Zsigmond az MTI érdeklődésére elmondta: azzal kapcsolatban kapott megkeresést, hogy Orbán Viktort érdekelné, mi az érintett közgazdászok véleménye a költségvetésről, hol látják a feszültségeket. „Szívesen elfogadtam a meghívást” – tette hozzá. A volt jegybankelnök biztos benne, hogy a levelet aláíró közgazdászok nagy többsége részt fog venni a konzultáción.


A Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetője budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az ellenzéki párt elnöke azért kezdeményezi a megbeszélést a levél aláíróival, hogy megvitassák a költségvetés elfogadása után kialakult helyzetet. A pénteki találkozó után Orbán Viktor és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke tájékoztatja a sajtót – tette hozzá Koszorús László. Ismert közgazdászok, köztük az Orbán-kormány időszakának több magas rangú állami vezetője szombaton nyílt levélben szólította fel az országgyűlési képviselőket arra, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetési javaslatot, „ne sodorják újabb veszélybe az országot”.

A több országos napilapban megjelent, az Országgyűlésnek címzett nyílt levél szerint a Bajnai-kormány büdzséje „ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések”. A 29 aláíró között van Járai Zsigmond, aki az Orbán-kormány pénzügyminisztere, majd az MNB elnöke volt, Bod Péter Ákos, aki az Antall-kormány ipari minisztere, majd az MNB elnöke volt,
Szapáry György volt MNB-alelnök, aki jelenleg a Fidesz nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszerének kiépítésén dolgozik. Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt az Orbán-kormány időszakában, Szász Károly pedig a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét vezette akkoriban. Oszkó Péter pénzügyminiszter akkor úgy reagált, szerinte politikai elfogultság a 2010-es költségvetés tervezete ellen kampányolni; akiben van szakmai, illetve az ország sorsa iránti felelősség, az megszavazza a jövő évi büdzsét.

Az Országgyűlés hétfőn végül 201 igen, 179 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el a 2010-es költségvetést, amely 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol. A büdzsére egyetlen szocialista képviselő, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester szavazott nemmel. Rajta kívül szintén nemmel voksolt négy szabad demokrata képviselő – Béki Gabriella, Gulyás József, Ikvai-Szabó Imre és Velkey Gábor –, 13 független képviselő, valamint a Fidesz-KDNP frakciószövetség összes jelen lévő tagja.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.