MÁV-ügy: a történész büntetőjogi felelősségű pénzéhséget emleget

Karsai László szerint a MÁV ellen az Egyesült Államokban indított per nem alapult semmiféle történelmi kutatáson, akik ennek ellenkezőjét állítják, hazudnak; ezzel összefüggésben legfeljebb annyi történhetett, hogy a felperesek talán időnként belelapozgattak a nagy hírű történész, Randolph Braham professzor magyar holokausztról szóló könyvébe – mondta a történész az MTI-nek pénteken. • A holokausztért nem a MÁV a felelős

A MÁV-ot egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak 95 örököse perelte be: jóvátételt követelnek, amiért a cég a második világháború idején közreműködött zsidók deportálásában. A felperesek 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. Előbbi a holokauszt áldozataitól eltulajdonított vagyon mai áron számolt értéke, utóbbi pedig büntető jellegű jóvátétel, amiért a MÁV „gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban”. Karsai László szerint a per elindítói megpróbálták a vészkorszak azon túlélőit, vagy azok leszármazottait felkutatni, akik „jó pénzért hajlandók voltak összevissza hazudozni”, többek között azt, hogy őket a MÁV alkalmazottai kirabolták, vagy ismerőseiket, rokonaikat meggyilkolták.

A történész annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a beadott levéltári dokumentumok – ha azokat egyáltalán benyújtották – egyike sem eredeti kutatáson alapul. A per beindítása megbízhatatlan, a holokauszt után 65 évvel keletkezett visszaemlékezésekre alapoz, amelyekből – a 16 oldalas beadvány ismeretében – nagy biztonsággal megállapítható, hogy „az égadta világon semmi sem igaz”. Karsai László felhívta a figyelmet a beadvány olyan elemi hibáira is, mint például arra, hogy a magyarországi holokauszt végrehajtását személyesen felügyelő Adolf Eichmannt – tévesen – Hitler titkárának nevezik, s a magyarországi vészkorszak időtartamát – szintén hibásan – 1944 márciusa és októbere közé teszik, holott az május és július között zajlott. A beadványban szereplő fénykép nem az Auschwitzba induló, hanem a Balatonfüredről Tapolcára tartó vonatot ábrázolja – említett egy további példát a történész.

Meglátása szerint a MÁV az egyik legutolsó láncszem volt a hatalmi gépezetben, alkalmazottait pedig éppolyan téves a holokauszt borzalmaiért beperelni, mint „az orvosi kamarát, amelynek tagjai szintén közreműködtek a holokauszt végrehajtásában, vagy a leventéket, akik kísérték a zsidó embereket és házkutatásokat tartottak”. A Sztójay Döme-kormány deportálásokért felelős minisztereit és államtitkárait, valamint a magas rangú csendőrtiszteket a második világháború után egytől egyig elítélte a népbíróság. Az igazi felelősök döntő többségét kivégezték, a kevésbé felelősöket pedig kisebb-nagyobb börtönbüntetéssel sújtották. Több százezer hivatalnokot, rendőrt, csendőrt, orvost, bábát, mérnököt vagy több ezer vasutast büntetőjogilag felelőssé tenni nagyon kétséges – mutatott rá a történész.

Karsai László arról is beszélt, hogy a magyar államnak, mint az 1945 előtti rendszer jogutódjának ugyanakkor jóvátételi kötelezettsége van, csakúgy, mint az osztráknak, a németnek vagy a svájcinak. Tehát „el lehet osztani a felelősséget”, de egyáltalán nem lehet bizonyítani ezzel a legutóbb az Egyesült Államokban beadott irattal, hogy „a MÁV vezetői vagy pláne a vasutasok (...) tudták volna, hogy hová viszik a zsidókat és milyen céllal” – magyarázta. A történész Finta Imre szegedi csendőr százados kanadai perét hozta fel példaként arra, hogy nem lehet bizonyítani: a deportálások lebonyolítói tudták, milyen céllal szállították az üldözötteket Auschwitzba. A per során előkerült a vádlott korabeli, saját kezű feljegyzése, amelyben azt ugyan leírta, hogy a célállomás Auschwitz volt, ám a bíróság azt nem tudta rábizonyítani, hogy ő tudott a koncentrációs táborokban zajló borzalmakról.

Karsai azt is kifejezésre juttatta, még az sem lenne a fentiek alapján bizonyító erejű, ha MÁV-iratok kerülnének elő, amelyekben azt jegyezték volna fel, hogy a célállomás Auschwitz volt, mert olyan irat egészen biztosan nem lesz megtalálható, amelyben azt írták volna le, hogy a deportáltakat haláltáborokba hurcolták. A vagonok többségét egyébként nem a MÁV bocsátotta rendelkezésre, azokat javarészt Németországból hozták – tette hozzá. Karsai László „külön felháborítónak” nevezte, hogy a felperesek az 1944-es amerikai dollár értékét 2010-re vetítve 33-mal szorozzák, mivel annak szorzója legfeljebb 5-6-szoros lehet, figyelembe véve az árfolyam változásait. Ezt – mint mondta – könnyen lehet bizonyítani a Kádár Gábor–Vági Zoltán szerzőpáros könyvéből. Ez „szakmai hozzá nem értésről, vagy olyan mértékű pénzéhségről tanúskodik, ami már szinte felveti a büntetőjogi felelősségét annak, aki egy ilyen iratot képes beadni” – fogalmazott.

A történész – a holokausztot túlélő ember gyermekeként – összességében a per megindítását „végtelenül szomorúnak, felháborítónak és ízléstelennek” mondta, mert a MÁV-nak tulajdonított „elképzelt és kitalált bűncselekményekre hivatkozással pénzt próbálnak kicsikarni egy magyarországi intézménytől”. Arra is kitért, hogy a felperes beadványában a 95 aláíró között szereplő egyetlen magyarországi lakhelyű ember „azóta is megtalálhatatlan”.

A MÁV Zrt. csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy csak a médiából értesült a holokauszt magyar áldozatainak örökösei által indított jóvátételi perről. A vasúttársaság az álláspontját az állami szervekkel közösen, a keresetlevél hivatalos megérkezését követően alakítja ki – írták. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke ugyancsak csütörtökön az MTI-nek azt mondta, hogy nem indítható per erkölcsi értelemben a MÁV ellen a holokauszt borzalmaiért, mert ezért a magyar állam, és nem kifejezetten a MÁV felelős.

(MTI)