
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Debreczeni Józsefet a Népszabadságban 2008. szeptember 20-án megjelent, „A diktatúra árnyéka” című írása miatt perelte be rágalmazásért az UD Zrt. A cég jogi képviselője szerint Debreczeni tényként állította, hogy az UD Zrt. afféle magán-titkosszolgálatként megfigyelt embereket és feltérképezte kapcsolataikat. Futó Barnabás úgy fogalmazott: „állításunk szerint aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt és jelentős érdeksérelmet okozva követte el bűncselekményét a vádlott”.
A perben korábban tanúként meghallgatták már az UD-ügyben rabosított Szilvásy György volt titokminisztert is. Debreczeni ezúttal nem reagált az elhangzottakra.
A közíró ügyvédje sajátosan értelmezte a büntetőeljárás szabályait, és legszívesebben kitiltotta volna védőbeszéde alatt a sajtót a tárgyalóteremből, de a bírónő felhívta a figyelmét arra, hogy a tárgyalás nyilvános. Szimics Iván végül mégsem mondta el beszédét az azóta MDF-es képviselőjelöltté avanzsált vádlott védelmében.
A tárgyalás után a hírTV riportere azt is meg szerette volna tudni Debreczeni Józseftől, hogy sikerült-e már összegyűjtenie a képviselőjelöltséghez szükséges kopogtatócédulákat. Az MDF jelöltje minderre úgy reagált: „Nem nyilatkozom önöknek erről.”
2008-ban Dávid Ibolya az UD-ügy kirobbantásával őrizte meg elnöki székét a Magyar Demokrata Fórumban. Az azóta tönkrement cég a héten jelentette be, hogy kártérítési eljárást indít a Nemzetbiztonsági Hivatal ellen, és a demokrata fórum elnökasszonyának is pert akaszt a nyakába. Debreczeni rágalmazási ügyében a II. és III. kerületi bíróság hétfőn hirdet ítéletet.
(hírTV)
Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”
Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt
Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + videó
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
Kopogtattak az új német kancellárnál: bosszút követelnek Magyarország ellen
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
„Szexuális ragadozó” – lavinát indított Hosszú Katinka szövetségese
Ilyen hatással lehet Gyurcsány távozása a baloldali állóvízre
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.