Simó: Orbán beszéde felér egy kormányprogrammal

Kormányprogrammal felérőnek minősítette Orbán Viktor pénteki beszédét a Magyar Szociális Fórum szervezője. Simó Endre társadalmi szempontból azt tartja a legfontosabbnak, hogy középpontba állította a munkahelyteremtést, határozottan kiállt a demokratikus szabadságjogok védelme mellett a szélsőségekkel szemben, és kilátásba helyezte a közpénzekkel visszaélők elszámoltatását.

MNO
2010. 02. 07. 18:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelte Orbán Viktornak azt a kijelentését, hogy „egyszer és mindenkorra le kell számolnunk a neoliberalizmussal”, továbbá, hogy „a politikának az emberek, a nagy többség felé kell fordulnia”.

Az MSZF szervezője ugyanakkor úgy vélekedett a Fidesz elnökéne beszédében nem tette világossá, milyen forrásból kívánja enyhíteni a megélhetési válságot, azaz hogyan akar változtatni az elosztási viszonyokon a rászoruló embermilliók érdekében. Simó emlékeztetett arra, hogy hazánkban körülbelül egymillióan élnek mélyszegénységben, hárommillióan a létminimum alatt és további hárommillióan a létminimumot csak csekély mértékben meghaladó szinteken. A megélhetés igazi nemzeti kérdéssé vált, érinti a lakhatást, az iskoláztatást, az egészséget, a közrendet, az ország erkölcsi állapotát.

„Hatmillió honfitársunk emberhez méltó megélhetésének biztosítása rendszerkorrekciót igénylő feladat, és csak a tőkéből származó jövedelmek kárára valósítható meg. Ehhez politikai akaratra van szükség, továbbá arra, hogy a magyar nemzetgazdaság fejlődése érdekében mérsékeljék a külföldi monopóliumok uralmát, és a forráskivonást. Máskülönben a leendő új kormány mozgástere éppoly szűk marad, mint az elődjéé” – vélekedett Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.