Ki kell vizsgálni, miként fordulhatott elő, hogy néhány százmillió forintért eladták a nemzeti légitársaságot, majd rövid idő múlva az államnak vissza kell vennie úgy, hogy több tízmilliárdot tesz a cégbe az adófizetők pénzéből – írta közleményében Szijjártó Péter. Mint fogalmazott, a Gyurcsány-korszak elhibázott, káros privatizációs döntéseinek árát még sokáig fogja fizetni az ország, ezért nem lehet eltekinteni az alapos, törvényes elszámoltatástól.
A Pénzügyminisztérium péntek éjszaka azt közölte, megszületett a megállapodás arról, hogy a Malév 95 százalékban ismét állami tulajdonba kerül. A tájékoztatás szerint a magyar állam a Malév tőkeemelésében részben készpénzzel, részben pedig apporttal, korábbi adósságok konvertálásával vett részt, így az állam összesen 25,2 milliárd forinttal emelt tőkét a légitársaságban. A fennmaradó 5 százalékos tulajdonrésszel az AirBridge rendelkezik.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.