A megyei lap úgy tudja, hogy a 2008 májusában névtelen feljelentés alapján a Körmendi Városi Rendőrkapitányságon lopás gyanúja miatt indított ügyben szakértők bevonása után gyanúsítottként hallgatták ki Csáfordi József volt határőr igazgatót és négy egykori vezető beosztású határőrt. Barta László, az NNI szóvivője a lapnak elmondta: az ügynek, melynek nyomozása a vége felé közeledik, öt gyanúsítottja van, akiket hűtlen kezeléssel, sikkasztással és más bűncselekményekkel gyanúsítanak, az általuk okozott kár értéke meghaladja a 18 millió forintot.
(Vas Népe, MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.