Az OIT keddi közleménye szerint Debreczeni József „olyan színben tüntette fel a bíróságot, mintha politikai célzattal hozott volna ítéletet”, ami a testület szerint elfogadhatatlan. Ezzel – írja az OIT közleménye – „a politikával összefüggésbe hozta a rágalmazási ügyében eljáró bíróságot”. A testület végezetül arra kér minden közszereplőt, hogy „tartózkodjanak az olyan megnyilatkozásoktól, amelyek politikai színben tüntetik fel az eljáró bíróságokat”.
Debreczeni Józsefet hétfőn rágalmazás miatt nem jogerősen százezer forint pénzbüntetésre ítélte a főváros II-III. kerületi bírósága az UD Zrt.-ügyben. A politikus az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta: „Ma délután a jövő elkezdődött.”
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.