Egy jobbikost is meggyanúsítottak a Magyarok Nyilai ügyében

A terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt Budaházy György és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő bűntetőügyben a mai napon újabb személyt hallgatott ki gyanúsítottként a főügyészség – közölte a főügyész hétfői közleményében. A radikális párt közleményében jelzi: a bicskei Jobbik elnökét vették elő most a rendőrök.

MNO
2010. 03. 01. 10:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rihó Krisztián megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Budaházy György vezette bűnszervezet egyik – gyanúsítottként már korábban eljárás alá vont – tagjának 2009. március 30-i kérésére 50 darab 9 mm-es töltényt szerzett be, majd azokat 2009. április 7-én továbbadta e megrendelő egyik társának. Az Rihó Krisztián által beszerzett és továbbadott töltényeket a nyomozó hatóság a 2009. április 8-i házkutatása során Százhalombattán lefoglalta.

A töltények a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény értelmében lőszernek minősülnek, megszerzésükhöz és tartásukhoz hatósági engedély szükséges, amellyel Rihó Krisztián nem rendelkezett, tehát R. Krisztián cselekménye lőszerrel visszaélés bűntette elkövetésének a megállapítására alkalmas – állapítja meg közleményében a főügyész. A férfi a kihallgatása során panaszt jelentett be a gyanúsítással szemben, majd megtagadta a vallomástételt – áll Keresztes Imre közleményében.

Rihó Krisztián a Jobbik bicskei elnöke, a párt honlapján a választókerületben induló jelölt kampányfőnökeként szerepel. Bicskén élelmiszerboltja van és hentesként is dolgozik a kisvárosban. A Jobbik közleménye szerint a Jobbik bicskei elnöke arról tájékoztatta a párt Fejér megyei elnökét, hogy nincs köze a Magyarok Nyilaihoz. Rihó Krisztián is értetlenül áll a történtek előtt. Ő a közleményben azt hangsúlyozza, hogy pont azért vett részt a bicskei Jobbik megalapításában, mert hisz abban, hogy az alkotmányos kereteken belül, a demokratikus normák betartásával is lehet radikálisan változtatni hazánk sanyarú helyzetén.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom várja az esetleges bizonyítékokat a gyanúsítással kapcsolatban, hiszen eddig többször előfordult, hogy a hatóságok indokolatlanul kevertek bele személyeket ebbe az ügybe – zárul Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója által jegyzett közlemény.

(MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.