A magyar jogban új intézménynek számító csoportpert úgy jellemzi a közlemény, hogy az egyénenként kis összegű kárt elszenvedett, de nagy számban érintett fogyasztói kör miatt – együttesen – jelentős kárértéket képviselő kártérítési ügyek is jó eséllyel bírósági peres szakaszba kerülhetnek. A csoportper megindítását a bíróság engedélyezi, ha ez megtörtént, akkor a felperes akár nyilvános felhívással is fordulhat a csoport lehetséges további tagjaihoz. Így nyilvános „felperestoborzásra” is lehetősége nyílik, ami egy másik különös sajátossága ennek a jogintézménynek.
A másik egyedi jellemzője pedig az, hogy akár érdekvédelmi vagy jogvédő szervezetek is megindíthatják, és a jogerős ítéletek hatálya minden esetben automatikusan ki fog terjedni az adott csoport tagjának számító valamennyi személyre anélkül, hogy ő maga egyébként a per megindításában és lefolytatásában részt vállalt volna. A csoportper – mint lehetőség – a környezetszennyezési, fogyasztóvédelmi jogsértésekkel, a közszolgáltatói vagy akár pénzintézeti tevékenységgel összefüggésben elszenvedett károk megtérítése iránt is fokozhatja a „pereskedési kedvet”. A sok kis kártérítési összeg pedig tekintélyes summává növekedhet a per végére, amelyre nem árt felkészülniük a perrel fenyegetett nagyvállalatoknak.
(mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.