Fidesz: a BKV-támogatás csupán „üres mellébeszélés”

A fővárosi Fidesz képviselőcsoportja szerint kiderült, hogy a BKV-nak korábban beígért kormányzati támogatás nem egyéb, mint mellébeszélés. • Késik a BKV 5 milliárd forintos kormányzati támogatása• Függőben a BKV kormányzati támogatása• Horváth Csaba elismerte: folynak el közpénzek a BKV-nál

MNO
2010. 03. 02. 11:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós István ellenzéki frakcióvezető kedden azt közölte, a kormány nem tett eleget annak a vállalásának, amely szerint február 15-ig ötmilliárd forint támogatást folyósít a közlekedési cégnek. Mint fogalmazott, a BKV finanszírozása körüli nagy ívű, „horváthcsabai” dicsekvő bejelentések nem jelentenek többet üres mellébeszélésnél, hazudozásnál. A Tarlós István és helyettese, György István által jegyzett közlemény utal arra, hogy Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ), a főváros költségvetéséért felelős főpolgármester-helyettes előző nap az MTI-nek azt mondta, még nem érkezett meg a folyószámlájukra a Horváth Csaba (MSZP) kormánybiztos által február közepén megígért összeg.

Közölték, a Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, Bajnai Gordon kormányfő és Horváth Csaba által december 16-án aláírt szándéknyilatkozat értelmében az állam vállalta, hogy február 15-ig ötmilliárd forint támogatást folyósít a BKV részére. Ez az összeg azonban március 1-jéig nem érkezett meg a BKV-hoz. Tarlós István felvetette: hogyan lehet egy szándéknyilatkozatban a következő ciklusra vonatkozóan húszmilliárdos elköteleződést tenni, ha még az erre a ciklusra vállalt kötelezettségeiket sem tartják be a felek? Tarlós István közölte, tiltakoznak amiatt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés március 10-i ülésén az aznapi kormánydöntést követően kapják majd kézbe a kormány és a főváros közötti, a BKV finanszírozására vonatkozó szerződéstervezetet.

Jelezte, elfogadhatatlannak tartják a kormányszóvivő „pökhendi és a demokráciát semmibe vevő” bejelentését is, mely szerint a kormány figyelmen kívül fogja hagyni a Fővárosi Közgyűlés – fideszes javaslatra elfogadott – határozatát. E határozatban azt rögzítették, hogy a főváros nem vállalhat az említett szerződésben teljesítménycsökkentéssel és tarifaemeléssel járó elkötelezettséget. Mindezek alapján a fővárosi Fidesz-frakció úgy látja, Horváth Csaba főpolgármester-jelölt vezetésével folytatódik a választói akaratot, a demokrácia szabályait és a politikai kultúra elemi feltételeit sem tisztelő MSZP–SZDSZ-káoszkormányzás, aminek a budapestiek érdekében minél előbb véget kell vetni.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.