Írásszakértő bevonását rendelték el Vadai perében

Igazságügyi írásszakértő bevonását rendelte el hétfőn a Szolnok Megyei Bíróság egy 2006-os munkaszerződés kapcsán, amelyet Kálmán Imre, a kunmadarasi MSZP elnöke és Vadai Ágnes látott el kézjegyével. Az alperes szerint Kálmán írta alá a dokumentumot és tudott a szerződésről, míg a felperes szerint más írta alá a munkaszerződést. A korábbi tárgyalásokkal ellentétben most egy biztonsági ember is vigyázott az államtitkárra a tárgyalás során. • „Feketén” dolgoztatott a szocialista Vadai Ágnes? Beperelték

Kovács András
2010. 03. 01. 17:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tanúk meghallgatásával folytatódott a szolnoki bíróságon az a per, amelyet munkaviszony-felmondás jogellenességének megállapítása ügyében indított a felperes, Kálmán Imre Vadai Ágnes ellen. Az ügy előzménye, hogy Kálmán beperelte Vadait munkaszerződésének 2007-es érvénytelen megszüntetése miatt. A 2006-os kampányt követően Vadai Kálmánnak szerződést ajánlott, és azt a felperes tudomása szerint 2010-ig megkötötték. A bíróságon januárbanKálmán azt mondta, hogy nem az ő aláírása szerepel ezen a szerződésen, amelyet az alperes akkor is tagadott.

„Vadai utasítása alapján cselekedtem”

Az alperes által beidézett tanú a 2006-ban kötött szerződésről elmondta, hogy azt Vadai utasításai alapján töltötte ki a képviselő-asszony országgyűlési hivatali irodájában. A tanú elmondta, hogy az ő jelenlétében Kálmán akkor a szerződést nem írta alá, és azt nem is tudja, hogy a dokumentumot mikor látta el a kézjegyével. A tanú tagadta, hogy ő írta alá a szerződést Kálmán helyett. Ugyanakkor kijelentette, hogy Vadai és Kálmán 2007-ig jó viszonyban volt egymással és nem emlékszik különösebb vitákra a két fél között.

A szintén beidézett karcagi MSZP-elnök elmondta, hogy a felperes feladata rendezvények szervezése volt, de konkrét szerződésről a két fél között ő sem tudott. A karcagi szervezet elnöke kijelentette, hogy mindig jó viszonyban volt Kálmánnal és nagyon zavarja a kialakult helyzet.

Biztonsági emberekkel érkezett az államtitkár

A hétfői tárgyalási napon a felperesi oldal ismét megfogalmazta azon igényét, hogy vizsgálják meg a 2006-os szerződésen lévő Kálmán aláírás hitelességét, amelynek a bíróság helyt adott és elrendelte az igazságügyi írásszakértő kirendelését. Az alperesi fél a szolnoki tárgyaláson kijelentette, hogy a 2006-os szerződésen Kálmán aláírása szerepel és állnak a szakértő bevonása elé. Egy dokumentumot valamint sms üzeneteket mutatott be az alperesi fél, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy a felperesnek tudnia kellett a szerződés határidejéről, amelyet 2006-ban szignált.

Vadai Ágnes lapunknak elmondta, hogy nagyon rossz fényt vet rá, hogy „bizonyítékok nélkül vádaskodunk és emiatt mindenkinek viselnie kell majd a felelősséget.” A Honvédelmi Minisztérium államtitkára több biztonsági őrrel érkezett, akik közül az egyik a tárgyalóteremben is végig jelen volt, szemben az októberi és a januári tárgyalási fordulóval.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.