Az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtökön vette nyilvántartásba a Lehet Más a Politika (LMP), a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt és a Civil Mozgalom (CM) országos listáját, mivel a pártok megfeleltek a törvényi követelményeknek, azaz legalább hét területi listát tudtak állítani.
Az országos listák nyilvántartásba vétele ellen két magánszemély nyújtott be a törvényi határidő lejártáig (vasárnap 16 óráig) felülvizsgálati kérelmet. A kérelemben összesen kilenc OVB-határozat felülvizsgálatát kérték, az országos listák mellett például az OVB mentelmi ügyben hozott határozatának felülvizsgálatát is. Az LB a kérelmet hivatalból elutasította, érdemben nem vizsgálta, mivel a kérelmezők nem tettek eleget illetékfizetési kötelezettségüknek.
Az LB hétfőn keltezett végzése emlékeztet rá: az LB március 8-i jogegységi határozata szerint a választási ügyekben a bírósági felülvizsgálat iránti nem peres eljárás nem tárgyi illetékmentes. A választási bizottság határozatának bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban az illeték 7500 forint.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.