
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Mint arról az MNO beszámolt: az a különös helyzet állt elő, hogy a 2005-ös rendeletből egész egyszerűen kihagyták a sportlövészek kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatát. Ez azt jelenti, hogy talán a legfontosabb szűrés kimaradt, elég volt csupán a sportorvosi vizsgálat ahhoz, hogy a lövész engedélyt kaphasson. Mint azt lapunknak Kovács Tibor, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára elmondta: arra kérték a minisztériumot, hogy ez a szűrés mindenképp kerüljön bele az új rendelettervbe.
Az IRM sajtófőnöke, Oravecz Éva arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az érintett szaktárcák – a civil szervezetek előzetes álláspontjának áttanulmányozása után – elkészítették javaslatukat a sportlövészetre vonatkozó jogi szabályozás módosítására. A sajtófőnök írásbeli tájékoztatásából kiderült az is, hogy a jogszabálytervezetet az IRM még a keddi nap folyamán megküldi az érintett civil szervezeteknek, a tárca péntek délig várja a civilek észrevételeit.
A javaslat ezt követően kerül a kormány elé, a jogszabály elfogadásáról valamennyi szempont mérlegelése után a jövő héten döntenek – tette hozzá. Hangsúlyozta: nem késlekedtek a jogszabály-módosítás előkészítésével. Forgács Imre miniszter február 18-án az Országos Rendőr-főkapitányság évértékelője után újságíróknak azt mondta, az Egészségügyi Minisztérium és civil szervezetek bevonásával az IRM szakemberei megkezdték a sportlövészetre vonatkozó jogszabályok áttekintését, és azok alapján megfogalmazzák javaslataikat. A miniszter jelezte: várhatóan a bejelentése utáni héten „összeáll a javaslat” és az „napokon belül” a kormány elé kerülhet. Forgács Imre újságíróknak akkor elmondta, hogy két területen tartja szükségesnek a változtatást. Az egyik a pszichológiai alkalmasság, amely „a súlyos személyiségzavarral terhelt személyek kiszűrése miatt szükséges”.
Utalt arra, hogy jelenleg a sportlövőknek ugyan részt kell venniük orvosi vizsgálaton, de a pszichológiai alkalmasságot nem vizsgálják. A másik újraszabályozandó területnek a fegyvertárolást nevezte meg a miniszter. Úgy fogalmazott: nem maradhat az a szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy „különösebb nehézség nélkül el lehessen vinni a fegyvert, és nem sportlövészet céljára használni”. Bajnai Gordon miniszterelnök korábban arra kérte a minisztert, tegyen javaslatot arra, hogy a jövőben „közveszélyes őrültek, elmebetegek se sportra, se másra hivatkozva” ne juthassanak fegyverhez.
A fegyvertartás szigorítása azzal kapcsolatban került ismét napirendre, hogy a rendőrség február elején elfogott egy 22 éves budapesti egyetemistát, aki a gyanú szerint huszonkét ember meggyilkolását tervezte saját egyetemén, vagy egy fővárosi bevásárlóközpontban. A lakásán tartott házkutatáson 9 milliméteres, sportlövői engedéllyel tartott Parabellum lőfegyvere mellett egy gázpisztolyt is találtak, amelyre szintén volt engedélye. Tavaly novemberben egy 23 éves hallgató, aki szintén egy lövészklub tagja volt, a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát és életveszélyesen megsebesített egy 19 éves fiatalembert. A lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő is.
(MTI, MNO)
Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Mexikói út: iszonyatos állapotban van a csomópont, de legalább kitakarítják
Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc
Halálra vált Simon, unokatestvére szelleme kísérti
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Folyt a vér Budapesten, brutális meccsen tért vissza Tommy Fury
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.