Nagyobb méretű ráfordítást sürget a közoktatásra a PDSZ

Középtávon 25 százalékos pedagógusbér-emelést szorgalmazott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

MNO
2010. 03. 31. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kerpen Gábor, a szakszervezet elnöke azt mondta, hogy középtávon átlagosan legalább 25 százalékos béremelésre lenne szükség, ezenfelül a minőségi oktatás elismeréseként még egyszer ekkora bővülést szeretnének.

A PDSZ elnöke az új kormánytól azt várja, hogy növekedjen a GDP-ből a közoktatásra fordított összeg. Mint kifejtette, míg 2003-ban a GDP 4,1 százalékát fordította Magyarország a közoktatásra, addig 2008-ban már csak 3,42 százalékot. Kerpen szerint legalább 4,2 százalékos ráfordításra lenne szükség.

Az érdekvédő az iskolai erőszak terjedése ellen jogszabály-módosítást szorgalmazott. Mint mondta, szabálysértésként kellene kezelni, ha a szülő nem tartja a kapcsolatot az iskolával. Kiemelte: erősíteni kell a szülők és az iskola kapcsolatát, alapvetően ugyanakkor a szülő és a család felelős a gyermekekért, az iskola megosztja ezt a felelősséget. A szakszervezet elvárásai között említette még, hogy a buktatás tilalmának és a nem szakrendszerű oktatásnak a kérdését vissza kell adni a pedagógusoknak és a nevelőtestületeknek.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.