A szocialista párt elnöke a fővárosi VII. kerületben tartott lakossági fórumon hangsúlyozta: az MSZP kormányra kerülése esetén vállalja, hogy a következő négy évben 25 százalékkal növeli az átlagos nettó béreket, míg a szakmunkás-minimálbért ennél is nagyobb mértékben emeli. Az MSZP-nek egyetlen olyan vállalása sincs a programjában, amelynek ne tudná „forintra, fillérre” felmutatni a fedezetét – húzta alá Lendvai Ildikó. Lendvai a mintegy félszáz – többségében idősebb korú – ember előtt tartott beszédében aláhúzta, az MSZP a legnagyobb a parlamentbe biztosan bejutó erő, amely képes erősen hangot adni a demokrácia védelmének.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.