„Panírozás”: több esetben vizsgálódik a „sötét ügyek hivatala”

A „panír” szót használják a XVIII. kerület vezető tisztségviselői a kenőpénz kifejezésére – számolt be a kerületi Fidesz frakcióvezetője az általuk létrehozott „sötét ügyek hivatalához” érkező információkról szerdán Budapesten. A kultikus tárgy, a Nokia-doboz után tehát itt a kultikus szó, a „panír” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Lévai István Zoltán.

MNO
2010. 03. 31. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lévai kifejtette: a „sötét ügyek hivatalának” információi szerint a „panír” nem más, mint az a pénzösszeg, amely a túlszámlázott munkák után a vállalkozóknál megmarad, majd később visszajut a megrendelőhöz. Jelenleg négy olyan ügyet vizsgál a „hivataluk” a szocialista vezetésű XVIII. kerületben, amelyben a „panír” szó központi helyen szerepel. Ezek elsősorban az önkormányzati intézmények felújításaival kapcsolatos ügyek, amelyek abban egyeznek, hogy a piaci árnál lényegesen nagyobb áron kaptak meg MSZP-hez közeli vállalkozók munkákat, a „panír” pedig visszajutott a megrendelők zsebébe – közölte Lévai.

Tájékoztatása szerint a négy ügynek – amelyet már jogászaik is vizsgálnak – a kárértéke több tízmillió forint. Az ügyek közül példaként említette, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló cég, a Vagyon18 Zrt. 2008-ban mintegy százmillió forintot költött közbeszerzés nélkül intézményi felújításokra, a szintén önkormányzati tulajdonú Műszak18 Kft. pedig hasonló nagyságrendben végzett karbantartási munkálatokat az elmúlt egy évben.

Az eljárásokban teljesen bevett gyakorlat volt, hogy a kerületi MSZP-s vezetők ismeretségi köreihez tartozó vállalkozók versenyeztetés nélkül kapjanak megbízásokat – közölte Lévai. Emellett szólt arról is, hogy az önkormányzat által tavaly elvégeztetett, körülbelül százmillió forint értékű nyílászárócserék valós piaci értéke – a hozzájuk eljutott dokumentum szerint – csupán 50-60 millió forint.

A szerdai sajtótájékoztatón Ughy Attila fővárosi képviselő, fideszes országgyűlési képviselőjelölt arról beszélt, hogy „hazugságfalakat” állít fel a Fidesz a XVIII. kerületben. Az embereket arra kérik – mondta –, hogy e falakra ragasszanak fel egy tükröt, hogy "az MSZP-s politikusok szembe tudjanak nézni a hazugságaikkal".

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.