A Magyar PB-gáz-ipari Egyesület felmérése szerint a háztartások igen jelentős részében tartanak még PB-gáz-palackot, több mint ötmillió van fogyasztói tulajdonban. Az egyesület tagvállalatai az elmúlt években nagyon sokat tettek a PB-gáz-palackok biztonságának növeléséért. Így került sor többek között hárommilliónál több palackban a szelepek cseréjére. Ennek eredményeként az utóbbi három évben nem fordult elő olyan tűzeset, amit a töltőüzemekben töltött, illetve az európai normáknak megfelelően ellenőrzött PB-gáz-palack hibája okozott volna.
Mindemellett – részben a gazdasági válság hatására – egyre jobban terjed a palackok nem PB-gáz-forgalmazó által végzett, szabálytalan, úgynevezett „feketetöltése”. Sajnos az így töltött, sokszor olcsóbban kínált PB-gáz-palackok nem mennek át a kötelező ellenőrzéseken, és ez súlyos baleseteket okozhat a vásárlóknál.
Mint Farkas József, az egyesület szakmai bizottságának vezetője elmondta, az elmúlt években a jogszabályok sok esetben nem követték a palackos PB-gáz-forgalmazás változásait. Ebből fakadnak olyan anomáliák például, hogy ha valaki meg szeretne szabadulni felesleges PB-gáz-palackjától, gyakorlatilag nem talál a lakókörnyezetében helyet – beleértve a cseretelepeket is –, ahol leadhatná.
A Magyar PB-gáz-ipari Egyesület ezért elkészítette a PB-gáz-palackok üzemeltetési szabályzatát. Ez a javaslat a tervek szerint a PB-gáz forgalmazását szabályozó rendelet régóta esedékes, és eddig rendszeresen halogatott módosításába beépülve pótolja az eddig hiányzó jogi szabályozást. A rendelet javasolt módosítását követően megoldódna az úgynevezett „elfekvő PB-gáz-palackok” problémája is, azaz a kijelölt cseretelepeken lehetőség nyílna azon palackoknak a visszaadására és ártalmatlanítására, amelyekre már nincs szüksége a tulajdonosának.
Segítség lesz a fogyasztóknak az is, hogy a javasolt módosítás egyértelműen, közérthetően és „felhasználóbarát” megközelítéssel határozza majd meg a PB-gáz-palack elhelyezésének, biztonságos használatának a szabályait. Továbbá a rendelet módosításába várhatóan bekerülnek olyan részek is, amelyek még egyértelműbbé teszik a jogszabályokban eddig megfogalmazottakat és tételesen tiltják majd a töltőüzemen kívüli palacktöltést. Ez az általános biztonság fokozása mellett arra is alkalmas lesz, hogy az eddigiek mellett további konkrét jogi lehetőséget adjon a hatóságoknak a területen tapasztalható feketetöltés és -kereskedelem visszaszorítására – hangsúlyozta Farkas József.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.