Törvénysértő módon újították fel a Hunyadi téri játszóteret?

A kereszténydemokrata Wertán Zsolt Zoltán szerint törvénysértő módon, a közbeszerzési eljárás megkerülésével és a korábban állítottnál lényegesen drágábban újította fel a szocialista vezetésű VI. kerületi önkormányzat a Hunyadi téri játszóteret.

MNO
2010. 03. 02. 10:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi képviselő keddi, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: először 36 millió forintos költségről lehetett hallani, majd a polgármester azt állította, hogy „csak 28 millió forintba került” a felújítás, ez az összeg is meghaladja azonban a közbeszerzési értékhatárt. Wertán Zsolt Zoltán a sajtó képviselőinek olyan dokumentumot mutatott be, amely szerint a felújítás 49 millió forintot tett ki. Ez lényegesen magasabb, mint a közbeszerzési értékhatár, s ez esetben a szocialista polgármester hamis adatszolgáltatással tetézte a törvénysértést – mondta.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.