235 milliárdos segítségre van szüksége az egészségügynek

A Magyar Kórházszövetség szerint az egészségügyi intézmények gazdasági ellehetetlenülésének elkerüléséhez 235 milliárd forinttal kellene növelni az idén a gyógyításra-megelőzésre szánt előirányzatot – közölte a szervezet ügyvezető elnöke csütörtökön Egerben.

MNO
2010. 04. 22. 13:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyanakkor az adósságállomány finanszírozására már most plusz 65 milliárd forint szükséges – közölte Rácz Jenő a 120 magyarországi egészségügyi intézményt tömörítő szervezet közgyűlése alkalmából tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve: a jelenlegi helyzet a kórházi struktúra összeomlásával fenyeget.

Az ügyvezető elnök elmondta: elemzésük szerint szemléletváltásra van szükség. Vagyis arra, hogy az egészségügyet ne kiadási tételként kezelje a politika, hanem olyan értékteremtő tényezőként, amely hozzájárul az ország működéséhez. Azok az országok képesek fejlődést felmutatni, előrelépni, amelyekben a gazdasági fejlődés motorjának tekintik az egészségügyet – szögezte le.

Rácz hangsúlyozta, hogy ebből a helyzetből csak egy átfogó, a funkcionális, a strukturális és a finanszírozási anomáliákat is kezelő stratégia jelenthet kiutat. Mint hozzátette, szükségesnek tartják, hogy a döntéshozók az egészségügyet valódi prioritásként kezeljék, ennek érdekében valamennyi politikai erővel készek az egyeztetésre. Kérdésekre válaszolva arról szólt, hogy a kormányalakításra esélyes politikai erőtől nem kaptak finanszírozási ígéretet. Azt közölték velük, hogy majd a kormányzás átvétele után tudják érdemben áttekinteni a problémát.

Ugyanakkor információik szerint a következő kormány egy hosszú távú, 10 évre szóló egészségügyi koncepciót kíván megfogalmazni, ami egybecseng a kórházszövetség elképzeléseivel – mondta az ügyvezető elnök.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.