Lapunk azt írta, hogy egy fővárosi fogorvosi céggel szerződött a honvédelmi tárca adószakértői, jogi, informatikai tanácsadásra, s mintegy négymillió forintot fizetett ki évente az elsősorban fogorvosi, szépségápolási és fodrásztevékenységgel, illetve egyéb termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó társaságnak.
Szijjártó Péter budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: néhányan biztosan rendkívül kínos helyzetbe kerülnek majd, amikor magyarázatot kell adni arra, mi lehetett az oka ennek a megbízásnak. Kijelentette: a Fidesz „véget fog vetni a fogorvosi rendelőknek adott HM-megbízások korszakának”.
Hangsúlyozta, éppen a Honvédelmi Minisztériumban kellene a legnagyobb rendnek lennie, ám ami a tárcánál úgy tűnik, hogy történt, az „az állatorvosi lova az elmúlt nyolc esztendőnek, hiszen úgy tűnik, hogy a látszatra sem adva kötöttek olyan szerződéseket, amelyeknek a nemzetvédelmi és honvédelmi okát megnevezni minden bizonnyal nehéz lenne”. Az elmúlt néhány nap eseményeire utalva úgy fogalmazott: azok „méltó lezárását” jelentik az eltelt nyolc évnek. A szóvivő hozzátette, szerintük tarthatatlan az is, hogy az elmúlt hetekben a HM-ben – legalábbis a gyanúsítások szintjén – kialakult bűnszervezet ügyében Szekeres Imre honvédelmi miniszter mind a mai napig nem tett érdemi nyilatkozatot.
Az emberek joggal várják, hogy ha ilyennel nem tud szolgálni, akkor ne töltse ki a mandátumát – jegyezte meg. Arra a kérdésre, tervezi-e a Fidesz a honvédségi vezetők leváltását, elmozdítását, Szijjártó úgy válaszolt, nem tudja megmondani, hogy kik fogják vezetni az elkövetkező években a Magyar Honvédséget. Majd a választás végeredménye után, ha feláll az új kormány, az ezzel a területtel foglalkozó miniszter eldönti, mi a leghelyesebb ebben a kérdésben – fűzte hozzá.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.