„A kitépett nyelvű nemzetek a feledés homályába vesznek”

Az összefogás képességén múlik Közép-Európa szuverenitása, tényleges önrendelkezése – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az Esterházy János élete és mártírhalála című könyv bemutatóján csütörtökön Budapesten. A sajtótájékoztatón a közönség figyelmébe ajánlott másik kötetet, Csáky Pál Hullámvasúton című könyvét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke méltatta.

MNO
2010. 04. 29. 18:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta, a magyar–szlovák kapcsolatokban minden elfogadhatatlan, ami a szlovák emberek és nép méltóságát sérti. Az is, ha a szlovák emberek bőröndjeibe a rájuk hivatkozó szlovák államhatalom büntetlenül csempészhet robbanószerkezeteket a repülőtereken. De ugyanígy az is, ami a magyar nép méltóságát sérti, ha állami eszközökkel üldözni lehet, ha egy magyar színjátszó csoport magyar nyelvű szórólapokon hirdeti magát. Ezzel szembehelyezkedni nem szlovákellenesség kellene, hogy legyen, hanem az emberi méltóság védelme, amit „elvárunk” – hangsúlyozta.

Közép-Európa tényleges szuverenitása, mai önrendelkezése is az összefogás képességén múlik – mutatott rá Németh. Magyaroknak és szlovákoknak össze kell fogniuk, s ha elutasítjuk egy közösség, adott esetben a felvidéki magyarság jogát belső ügyeinek intézéséhez, akkor nem leszünk képesek kivívni valódi szuverenitásunkat, sem magyarokként, sem szlovákokként – emelte ki. Alapelv, hogy a két ország kapcsolata a hozzájuk tartozó emberekért van – jegyezte meg.

Esterházy és a felvidéki magyarok sorsa összefonódott

Hozzátette: Esterházy János és a felvidéki magyarok sorsa szorosan összefonódott. Az ő életének – mint mondta – a legnagyobb tragédiája talán az volt, hogy hiába tekintett testvérnépként a szlovákságra, nem talált partnert a szlovákok körében. Így nem jött létre az élete során a párbeszéd, amiben a mai napig oly nagy a hiány a magyar–szlovák kapcsolatokban. A politikus munkásságára utalva Esterházy János hitvallása három pillérét emelte ki: a fasizmus, a kommunizmus, a nácizmus elutasítását, a tényleges önrendelkezés melletti elkötelezettséget és az emberközpontúságot.

A fideszes politikus rámutatott: Esterházy János a magyar–szlovák viszonyt két ténylegesen független nép egymás közti szolidaritásában vizionálta, ezért kellett, hogy mártír legyen. Németh Zsolt megemlékezett a felvidéki politikusnak a lengyel néphez való viszonyáról is. Azt mondta, hogy Magyarország, Szlovákia és Lengyelország volt Esterházy János „szűkebb pátriája”. Molnár Imre, a könyv szerzője kiemelte: ez az első életrajz, amit Magyarországon Esterházy Jánosról kiadnak. Ezért nagyon fontos, mint ahogy a megjelenés időzítése is. Mint mondta, bízik benne, egy új időszak hajnalán vannak.

Semjén: Csáky kötete nem köntörfalaz

A rendezvényen megtartott másik könyvbemutatón Csáky Pál Hullámvasúton című kötetét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke ajánlotta az olvasók figyelmébe. Semjén Zsolt egy bölcs prédikációjára utalva azt mondta, hogy az emberiséget „a munkanélküli jólét, az elv nélküli politika, a tudatosság nélküli hit és az emlékezés nélküli fejlődés” semmisítheti meg. Hozzátette: a történészek úgy tartják, a nemzetek pusztulását soha nem fizikai sorvadás, hanem mindig kulturális, kollektív felejtés előzi meg. Csáky kötete nem köntörfalaz, nyíltan beszél arról a küzdelemről, amely az elmúlt évtizedek során és ma is a felvidéki magyarság lelkéért, emlékezetéért és nyelvéért folyik – mutatott rá a KDNP elnöke.

Csáky nem rejti véka alá: „a kitépett nyelvű nemzetek” egyik napról a másikra a feledés homályába vesznek – tette hozzá. Csáky úgy fogalmazott: a kötetben benne vannak a meciari idők, amikor jogaikért álltak ki, a remény időszaka, amikor kétszer kormányon voltak, és az a fájdalmas „hátraszaltó”, ami 2006 óta tart, vagyis a visszarendeződés időszaka. Reményének adott hangot – a közelgő választásokra célozva –, hogy a „szerencsétlen, nacionalista-populista tobzódás” befejezhető, és el lehet indulni egy új úton.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.