Pósfai Gábor, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesületének (SZESZE) alelnöke a minisztérium előtt újságíróknak elmondta: a segítségre szoruló emberek ellátásának biztosításában, a fogyatékosok foglalkoztatásának támogatásában, a szociális szolgáltatások működési feltételeinek biztosításában és a szociális ágazatban dolgozók bérének rendezésében „sajnos elégtelen volt a minisztérium munkája”.
Ugyancsak „gyengén sikerült” a jogszabályok előkészítése és a szakmai protokollok betartása – tette hozzá.
Nyitrai Imre, a Szociális Szakmai Közösség elnöke szerint a „nyomor enyhítésében az ország nem lépett előre”.
Egyáltalán nem volt kiszámítható a családtámogatási rendszer és a segélyezés. „A szociális törvényt sikerült hetven alkalommal és több száz ponton módosítani” – mondta.
A szervezetek viszont kommunikációból „jelest” adtak a tárcának. Mint mondták, „az igen gyenge bizonyítvány eladhatóságát elég sikeresen abszolválták”.
Hangsúlyozták: a szociális segítségre szoruló emberek ellátását azért értékelték elégtelenre, mert a normatív támogatások az elmúlt öt évben folyamatosan és jelentős mértékben vesztettek reálértékükből.
A bizonyítványt Veres Gábor minisztériumi osztályvezető vette át.
(MTI)