Áradás: „elpusztultak a háziállatok, oda a veteményes”

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán már vízben állnak a Bódva folyóhoz közeli lakóházak. A lakók az út széléről nézik az áradatot, amely eddig nem apadt. Huszonhárom embert költöztettek ki, de akad olyan, aki azt mondja, nem hagyhatja otthonát veszni, mindent megpróbál, amit csak lehet, mert még egyszer nem tudja megteremteni mindazt, amit eddig elért. • Jelentősen elhúzódhat a Bódva apadása• A víz az úr: újabb utat zártak le

MNO
2010. 04. 17. 11:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Elpusztultak a háziállatok, oda a veteményes, de ezek, ha nehezen is, pótolhatók. Most már a házat védik, bár sokat nem tudnak tenni” – mondta egy asszony. Hozzáfűzte, hogy az udvaron álló illemhelyek tartalmát is mossa a folyó, a szennyvíz ott úszik az ár tetején. A Bódva Szalonnán már a közutat mossa, és az előrejelzések szerint az észak-magyarországi folyók külföldi és hazai vízgyűjtő területeire hétfőn újabb csapadékzóna érkezhet, 10-20 milliméternyi csapadékmennyiség várható a térségben.

Szendrőládnál homokzsákokkal próbálják meg bevédeni az árhullámhoz közeli ingatlanokat, ráadásul ezen a területen még árad a folyó.

A vízfolyás Hídvégardónál pénteken, a reggeli órákban tetőzött 291 centis vízállással. Szalonna térségében nagy valószínűséggel tetőzés közelében van a vízfolyás, a vízállás 7 órakor 285 centiméter, fél 10-kor 286 centiméter volt – ismertette a részleteket Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövízig) árvízvédelmi osztályának vezetője.

Hozzátette: Szendrő térségében és a Bódva alsó szakaszán a vízszint további emelkedése várható, Szendrőnél 2 és fél méteres vízszintre – plusz-mínusz húsz centiméter – számítanak, ott az eddig mért legnagyobb vízállás 286 centiméter volt.

A Sajó felső szakaszán megkezdődött az apadás. A szombat reggeli vízállás 314 centiméteres volt, Sajószentpéter térségében az éjszakai órákban 369 centivel tetőzött a folyó, amely az előrejelzésnek megfelelt. Az árhullám levonulása tovább folytatódik, amelyet a Sajószentpéter alatti szakaszon már a Bódva árhulláma is befolyásol – mondta a szakember.

Zacskós vizet kapnak a lakosok

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögligeten tasakos víz osztásával biztosítják a lakosság vízellátását, mivel a karsztvízbázisban gondot okozott a nagy mennyiségű csapadék. Perkupán szintén gond volt a vízellátással ugyanebből az okból, ám itt sikerült időben leválasztani a helyi rendszert, így ezen a településen már ellátják a lakosságot. Az MTI helyszíni tudósítójának a helyiek szombaton azt mondták, a karsztvízbázis rendszerében is óriási vízszintemelkedést okozott a jelentős mennyiségű eső, emiatt vált zavarossá az ivóvíz, és így ez nem fogyasztható.

Rakják a homokzsákokat Szendrőn

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn is rakják a homokzsákokat, védekeznek a lakosok a Bódva árhulláma miatt. A település két hídjánál is több ember készül a folyó tetőzésére, ami a számítások szerint szombaton várható. Az úgynevezett kisállomásnál lévő híd közelében már a szélső ház széléig ér a folyó árhulláma. A szakemberek szerint Szendrőnél 250 cm-es vízszintre lehet számítani (plusz-mínusz 20 cm), itt az eddig mért legnagyobb vízállás 286 cm-es volt. Szendrőládnál szintén vannak olyan házak, ahol már az udvart éri a Bódva árhulláma. Homokzsákokkal rakták körbe az ingatlanokat, és a tetőzésre itt is hamarosan számítanak.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.