„Az állam nem vonulhat ki az egészségügy területéről”

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) szerint az állam nem vonulhat ki az egészségügyből, és ahhoz, hogy hosszú távú stratégiát lehessen kialakítani, néhány alapvető kérdésben konszenzusra kell jutni – közölte Dávid Péter ügyvezető igazgató a kamara által szervezett vitasorozat zárásaként tartott sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

MNO
2010. 04. 27. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programigazgatója az öt témakört felölelő sorozat főbb megállapításait összegezve elmondta: hangsúlyos kérdésnek kell lennie annak, hogy az állam nem vonulhat ki az egészségügyből, és az állam feladatait mindenképpen tisztázni kell. Az új kormány számára is kihívás lesz azokat a határokat kijelölni, amelyeken belül mozoghat. A közkiadásokat pedig azért kell magas szinten tartani az ágazatban, mert ez a rendszerszintű hatékonyságot javítja – tette hozzá. Az egészségügyi rendszer fenntarthatóságával kapcsolatban Sinkó kifejtette: attól, hogy az Egészségbiztosítási Alap – néhány évet kivéve – negatív szaldót mutat, nem biztos, hogy túl sokat költünk az egészségügyre. A mai GDP-mértékkel mérve 250-280 milliárd hiányzik az egészségügyből, és a forrásokat érdemes lenne átstrukturálni. Sinkó jelezte: ha a következő kormány a járulékmérték csökkentését akarja folytatni, akkor a hiányt központi adóbevételekből kell pótolni az ágazatban.

Még egymillió járulékfizető kell

Zoltán György, a Fresenius Medical Care Kft. ügyvezetője, az AmCham egészségügyi bizottságának tagja ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem a Pénzügyminisztérium teremti meg az egészségügyi kiadások hátterét, hanem a befizetett járulékok összege. Mint mondta, Magyarországon nagyjából 3,8 millió ember fizet járulékot a tízmillióból, és ha még legalább egymillió ember járulékbefizetése realizálódna a költségvetésben, akkor körülbelül 250 milliárd forint folyna be a büdzsébe. Épp annyi, amennyi most hiányzik – jelezte.

A vitasorozatban kialakult az a közös vélemény is – tolmácsolta Sinkó –, hogy népegészségügyi stratégia megalkotására lenne szükség. Kérdés kapcsán azonban kifejtette: nincsenek országos szinten monitorozott adatok, de ha vannak is, azok elemzése nincs megoldva. A szakember hozzátette, hogy az utóbbi 6-8 évben elhanyagolták ezeknek az adatoknak a gyűjtését. Zoltán György megjegyezte: ezt a hiányosságot valószínűleg „orvosolhatja” majd az állami népegészségügyi intézet tervezett létrehozása.

Sinkó: Romlott a magyar egészségügyi ellátás

Sinkó kitért arra: a következő kormány előtt áll az a feladat is, hogy meghatározza az állam szerepét és felelősségvállalását az ellátásban. Vagyis azt, hogy közkiadásokból milyen ellátási csomag jár a befizetett járulékok után, a szolgáltatások összeállításában pedig előre kellene haladni. Közlése szerint konszenzus van abban is, lehetőséget kell teremteni bizonyos szakmákban arra, hogy az azt gyakorlók szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozhassanak. Azonban megoldásra vár annak meghatározása, hogy az orvos(ok) szakértelmét ki „árazza be”. Ha ez megtörténik, az hozzásegít a hálapénz „kifehérítéséhez”. Kérdésre válaszolta Sinkó azt mondta, hogy az utóbbi években – néhány kivétellel – romlott a magyar egészségügyi ellátás, mind a hozzáférést, mind a kapott szolgáltatások színvonalát tekintve.

Szokodi Csaba, az AmCham egészségügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: az ágazatnak kormányokon túlmutató, hosszú távú stratégiára van szüksége, de a kialakult kritikus helyzet miatt „tűzoltásra” és rövid távú krízismenedzselésre is fel kell készülnie az új kormányzatnak.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.