Az MSZP-nél még nem tudják, „hányan ülhetnek oda az asztalhoz”

Várhatóan mindegyik parlamentbe jutott párt képviselteti magát az Országgyűlés alakuló üléséről szóló pénteki egyeztetésen.

MNO
2010. 04. 28. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök a parlamentbe bejutott pártok vezetőinek címzett hétfői levelében javaslatot tett arra, hogy az alakuló ülést előkészítő egyeztetések még ezen a héten, lehetőség szerint pénteken kezdődjenek meg. Az MTI úgy tudja, a pénteki egyeztetésen a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH) Tari Sándor hivatalvezető képviseli.

A Fidesz kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a pártot Lázár János képviseli majd, akit Orbán Viktor pártelnök a képviselőcsoport vezetőjének szeretne felkérni. Az MSZP-től Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök biztosan ott lesz. Mesterházy Attila és Szekeres Imre szintén részt vesz ebben a munkában, de nem tudják, „hányan ülhetnek oda az asztalhoz”. A Jobbik részéről Vona Gábor elnök, Balczó Zoltán EP-képviselő, a párt alelnöke, valamint Pősze Lajos, a párt szakmapolitikai igazgatója lesz ott az egyeztetésen. A KDNP-t Harrach Péter leendő frakcióvezető és Rubovszky György képviseli majd. A Lehet Más a Politika (LMP) azt közölte az MTI megkeresésére, hogy várhatóan szerdán döntenek arról, ki képviselje a pártot a megbeszélésen.

A KEH hétfőn közölte, Sólyom László május 14-re tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését, feltéve, hogy a parlamenti választásokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások lezajlanak addig. A hivatal tájékoztatása szerint Sólyom László hétfőn levélben fordult ez ügyben az Országgyűlésbe jutott pártok vezetőihez.

A Fidesz–KDNP vasárnap este, a 2010-es országgyűlési választások második fordulóján megszerezte a kétharmados parlamenti többséget. Sólyom László vasárnap este az Országos Választási Központban jelentette be, hogy a lehető legkorábbi időpontra kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Mint mondta, az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány. Közölte, a választás eredménye egyértelmű, a győztes párt, a Fidesz–KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a következő négy évre.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.