A politikus sajtótájékoztatóján mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója, Zelenák Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója gyanúsítását a rendőrség. Papcsák úgy fogalmazott: ma már senki sem vitatja, hogy az MSZP és az SZDSZ iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból a lehető legmagasabb szintű utasítások alapján. „Bebizonyosodott, hogy a két párt vezetői bűnszervezetet működtettek a BKV-nál” – tette hozzá.
A fideszes politikus azt mondta: a közpénzek ilyen típusú, „gátlástalan eltulajdonításának, kitalicskázásának” eredménye az, hogy az emberek ilyen rossz körülmények között élnek Magyarországon. A Fidesz véget fog vetni a közpénzek ellopásának, le fogja zárni a korrupciós csatornákat, meg fogja szüntetni a BKV-típusú szerződéskötési gyakorlatot, a jogellenesen kifizetett végkielégítéseket pedig visszaköveteli – sorolta, hangsúlyozta azonban: az, hogy ezt milyen gyorsan és hatékonyan tudják majd megtenni, a felhatalmazás mértékén, a „nemzeti egységen” múlik.
„Minél nagyobb felhatalmazást kapunk tíz nap múlva a választáson, annál előbb fogunk rendet tenni a fővárosban is és az országban is” – jelentette ki Papcsák Ferenc. Arra a kérdésre, hogy mennyi esélyt lát az „eltűnt” pénzek visszaszerzésére, a képviselő úgy válaszolt: biztos benne, hogy vissza fogják tudni szerezni a jogellenesen felvett végkielégítéseket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán az MTI megkeresésére küldött válaszában emlékeztetett: Antal Attilával, Mesterházy Ernővel és Zelenák Tiborral szemben hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. „Az eljárásban fokozott ügyészi felügyeletet gyakorló Fővárosi Főügyészséggel szakmai egyetértésben, a gyanúsításban szerepel a bűnszervezetben való részvétel minősítő körülménye” – tartalmazta a rendőrségi válasz.
A BRFK közlése kitért arra is, hogy a hatályos büntetőeljárási szabályok szerint a bűnszervezetben történő elkövetés általános minősítő körülmény fennállása esetén az adott bűncselekmény büntetési tételének felső határa kétszeresére emelkedik.
(MTI)
Kísért az SZDSZ szelleme, Magyar Péter pártjában él tovább















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!