„Ellenzék ellenzékeként”: szereptévesztésben volt az MDF

Az MDF szereptévesztésben volt, ezért viselkedett az ellenzék ellenzékeként négy évig a parlamentben – nyilatkozta Viniczai Tibor, a párt elnökségi tagja. A politikus hozzátette: Somogyi Zoltán tanácsára rosszul pozicionálta magát a párt.

MNO
2010. 04. 29. 11:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Viniczai Tibor, az MDF elnökségi tagja nyilatkozott a TV2 Mokka című műsorában. A párt anyagi helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy 50-100 millió forint közötti összegű állami támogatást fognak kapni, ami jóval kevesebb az eddigi összegnél. Emellett 430 millió forintos banki hitelük van, amit csak úgy tudnak fizetni, ha a 21 ingatlanból álló vagyonnal kezdenek valamit. Szakemberekből álló bizottságot fognak alakítani, és áttekintik a jövőt.

Arra a kérdésre, hogy most mi a helyzet Somogyi Zoltánnal, Viniczai azt válaszolta, nem tudja, mert az MDF megszakította vele a kapcsolatot. 2006-ban, a választások első fordulója után azt javasolta Somogyi az elnökségi ülésen, hogy a második fordulóban is maradjanak állva az MDF-es jelöltek, és Viniczai szerint ezzel sok jobbközép szavazó nem értett egyet. „Egyfajta szereptévesztésnek” nevezte, hogy a parlamentben az „ellenzék ellenzékeként” viselkedtek, és míg a környező országban a két ellenzékben lévő jobboldali párt sikerre vitte az ügyet, az „MDF rosszul pozicionálta magát”.

Bokros jövőjével kapcsolatban Viniczai elmondta, hogy semmilyen fórumon nem került még szóba, először a politikai irányvonalat kell meghatározniuk, majd tisztségviselőket választani, és aztán beszélhetnek az EP-képviselőről.

(TV2)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.