Fazekas Géza hangsúlyozta: nem azt vizsgálták, hogy ki van a felvételen, hanem hogy a feljelentésekben foglaltak alapján megállapítható-e bűncselekmény. Az ügyészség álláspontja szerint a Puch László és Lendvai Ildikó feljelentéseiben foglaltak nem valósítanak meg bűncselekményt – tette hozzá.
A Központi Nyomozó Főügyészséghez múlt csütörtökön érkezett meg Puch László MSZP-s pártigazgató feljelentése, amelyet eredetileg a legfőbb ügyésznek címzett, és átiratban a főügyészségnek is megküldött. A feljelentésben nem konkrét személy szerepelt, azt ismeretlen tettes ellen tették a választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adatokkal való visszaélés miatt.
Fazekas Géza a főügyészségi döntést ismertetve elmondta: a személyes adattal visszaélés úgynevezett eredménybűncselekmény, vagyis jelentős érdeksérelemnek kell hozzá bekövetkeznie. A főügyészség álláspontja szerint erre utaló adat nem merült fel, továbbá a feljelentés sem tartalmaz olyan konkrét adatot, tényt, amely megjelölné, hogy kinek és milyen hátránya keletkezett. Hangsúlyozta: önmagában az érdeksérelem veszélye nem elegendő a bűncselekmény megállapítására. Kitért arra is, hogy ez nem csak a főügyészség álláspontja, más, személyes adattal visszaélés miatt indult bírósági eljárás során egy megyei bíróság is kimondta már ezt. A választás rendje elleni bűncselekmény kapcsán szintén azt hangsúlyozta, hogy nem merült fel olyan büntetőjogilag értékelhető adat, amely erre utalna.
(MTI)
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!