Elutasították Budaházy feleségének feljelentését

Elutasította Budaházy György feleségének egy bíróval szemben, a férje elleni büntetőüggyel összefüggésben tett feljelentését a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte a főügyészség szóvivője szerdán.

MNO
2010. 04. 14. 16:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budaházy György védője, Gaudi-Nagy Tamás a per múlt pénteki tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtáblán bejelentette: Budaházy Bernadett a főügyészségen feljelentést tett az ítélőtábla elnöke, Lukács Zsuzsanna ellen hivatali visszaélés miatt. Arra hivatkozott, hogy az első eljárás során, másfél-két évvel ezelőtt Budaházy Györgyöt felmentették, Lukács Zsuzsanna azonban Tóth Évára szignálta az ügyet, „aki a pártállami időkben is büntetőbíróként dolgozott, így tudható volt, hogy pártatlan és tisztességes eljárás nem várható el tőle”.

Tóth Éva az ítélőtábla bírájaként annak idején az elsőfokú döntést hatályon kívül helyezte és az ügyet visszatette első fokra. A Fővárosi Bíróság tavaly szeptemberben hozott határozatot: az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével vádolt Budaházy Györgyöt tucatnyi internetes írása miatt, nem jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

Fazekas Géza szerdán azt mondta: a főügyészség vizsgálata alapján azzal, hogy az ítélőtábla elnöke kiszignálta az ügyet egy bíróra, nem követett el hivatali visszaélést, mert ez önmagában a hivatali helyzetéből adódó kötelessége. Az pedig, hogy valamely bírói tanács tagja a rendszerváltás előtti időszakban is ítélkezett, nem lehet az ügyek elbírálásából való kizárásának az alapja – tette hozzá.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.