Felfüggesztett börtönt kapott a tévéostrom egyik vádlottja

Két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott nem jogerősen a három és fél évvel ezelőtti MTV-ostrom egyik vádlottja a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön.

MNO
2010. 04. 15. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A huszonkilencedrendű vádlottat közérdekű üzem működésének megzavarása és hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélte el az elsőfokú bíróság. Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a védő azonban felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, így a Fővárosi Bíróságon folytatódik az ügy.

2006. szeptember 18-án este a Szabadság téren azt követően fajultak el az események, hogy a Kossuth téren, a Parlament előtt tüntetők egy csoportja a köztelevízióban be akarta olvastatni azt a petíciót, amely a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nyilvánosságra került balatonőszödi beszéde miatt tiltakozók állásfoglalását tartalmazta.

A felbőszült tömeg 29 millió forintos kárt okozott az MTV-nek, betörtek az épületbe, dúltak, fosztogattak, az épület előtt autókat borítottak és gyújtottak fel. Az ostromban megsérült 191 rendőr, közülük 21 súlyosan. A rendőrségi eszközökben több mint 70 millió forintos kár keletkezett. Sok elkövető ismeretlen maradt.

A büntetőper összesen 40 vádlottal indult, ám közülük Ekrem Kemál György az eljárás során elhunyt, volt, akinek az ügyét elkülönítették, 2008 decembere óta pedig féltucatnyi elsőfokú részítéletben eddig több mint 30 vádlott bűnösségéről foglalt állást a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A bíróság javarészt felfüggesztett szabadságvesztéseket szabott ki, de voltak pénzfőbüntetések és több felmentés is. Ezek egy része fellebbezések hiányában jogerőre emelkedett, letöltendőt pedig csak néhányan kaptak, de az ő ítéletük a fellebbezések miatt nem jogerős, a Fővárosi Bíróságra kerültek másodfokon. Az MTV ostroma miatti elsőfokú büntetőper várhatóan a jövő héten folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.