„Gyertek ki a telephelyre, riasztásunk van!” – ez akár éles bevetés is lehetett volna. A riasztás után a pécsi Misina Mentőcsoport tagjai közösen vonultak a feltételezett épületrobbanás helyszínére. Az eligazítás után megkezdték a mentést. A sérülteket Kapitány, a csoport mentőkutyája találta meg.
„Az a lényege, hogy az egészségügyi csapat, a műszaki mentő rész illetve a kutyások hogyan tudnak együtt dolgozni, hogyan tudják egymás munkáját segíteni, hiszen a csoportból gyakorlatilag mindenkinek nagyjából értenie kell mindenhez. Hogy ki milyen felkészültségi szinten van, ezt ellenőrizzük a mai napon” – mondta el Bodor Csaba, a Misina Mentőcsoport Egyesület elnöke.
A sérültekhez orvoscsapat érkezett. Kocsis Krisztián, az egyesület alelnöke arról beszélt, hogy az ő dolguk a sérültek egészségügyi ellátása, ami egy elsődleges ellátást jelent, az életveszély elhárítását és a kimentés alatti egészségügyi problémák felmerülésének az elhárítása.
Sokba kerül egy ilyen gyakorlat. A költségek a 300 ezer forintot is elérhetik – mondták a csapat vezetői. A finanszírozás pedig nehéz – tették hozzá. A Misina Mentőcsoport tagjai saját autóikkal, szabadidejükben, akár húsvétkor is tesztelik felkészültségüket.
(hírTV)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.