„Gyurcsányék már megint hazudtak: bepereljük őket”

Elképzelhető, hogy feljelentést tesznek a Gyarapodó Magyarország 2002–2010 című könyv kapcsán a Gój Motorosok – tudta meg a Magyar Nemzet Online. Mészáros Imre, a csapat elnöke lapunknak elmondta: nem viszik bíróság elé az ügyet, ha a Gyurcsány Ferenc által bemutatott könyvet megjelentető Táncsics Alapítvány bocsánatot kér a baloldali médiumokban, továbbá megfizeti a csapat kárait.

Tompos Ádám
2010. 04. 09. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Gyurcsányék már megint hazudtak, bepereljük őket. Persze csak akkor, ha nem kérnek bocsánatot.” Így summázta Mészáros Imre, a Gój Motorosok Egyesületének (GME) elnöke a következőket: a választási kampány hajrájában Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök és a Táncsics Alapítvány elnöke olyan könyvet mutatott be, amelyben „minimum egy” valótlanság szerepel. Nevezetesen az, hogy 2006. október 23-án a GME motorosai „dudálták és bőgették szét” masináikkal Kosáry Domokos akadémikus beszédét az 56-osok terén tartott esti megemlékezésen. A könyvben ugyanis szó szerint ez áll: „Este felavatják az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékművét Budapesten a Felvonulási téren. Az emlékmű leleplezése után Kosáry Domokos, az 56-os emlékbizottság elnöke mond beszédet, amelyet a Gój Motorosok felvonulása zavar meg. Az eseményre nem megy el a köztársasági elnök.” Ismert: négy éve október 24-én maga Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője jelentette ki újságírók előtt, hogy nem a fogathajtó világbajnok Lázár testvéreket soraiban tudó egyesület tehető felelőssé a botrány kapcsán.

A csapat ezért a következő lépésre szánta el magát: bocsánatkérésre szólította fel a Táncsics Alapítványt, illetve a könyv összeállítóját, Gréczy Zsoltot. „Azt szeretnénk, ha minél több baloldali médiumban követnének meg minket, méghozzá két okból. Az egyik az, hogy a jobboldali újságok olvasói tisztában vannak azzal, kik vagyunk, mit teszünk, mit tettünk. A baloldalon viszont folyamatos a félretájékoztatás velünk kapcsolatban, ráadásul az 53 megnyert sajtóperünkből több tucatnyi győzelmünket éppen ennek a négyéves, többször tisztázott esetnek köszönhetjük.”

Mi lesz ha nem kér elnézést a kiadványért senki? – tettük fel Mészárosnak a kérdést, aki így válaszolt: „akkor bíróságra megyünk, ismét”. Továbbá peren kívül többmilliós kártérítést követelnek, Mészáros elmondása szerint ebben irányadó lehet a Farkasházy Tivadarhoz köthető Hócipőnek nyújtott 5-8 milliós Táncsics-támogatás. És még valami: a bocsánatkérés elmaradása esetén április 19-én, délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tart a GME a Gyurcsány–Apró-villa előtt, annak kapcsán, hogy ha Gyurcsány már most ilyen, a könyvben megjelent valótlanságokhoz adja a nevét, akkor milyen hiteles, baloldali ellenzékre számíthatunk a választások után.

Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő a szóban forgó könyvet úgy jellemezte a bemutatón, hogy abban Magyarország nem titkoltan a szebbik arcát mutatja, ám a szocialista kormányok eredményei mellett az is szerepel, hogy 2006. október 23-án 140 embert állítottak elő, és 40 rendőrre tettek panaszt a civilek.

Szerettük volna, ha értesülésünkre a Táncsics Alapítvány is reagál, de sajnos nem fogadták hívásunkat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.