A lezárt légtér feletti, úgynevezett magas légteret – 7500 méter fölött – szabaddá tették az átrepülő forgalom számára. A Balassagyarmat–Szentgotthárd vonaltól nyugatra eső ellenőrzött légteret kedden hajnali 2 órakor zárták le.
Jelenleg Ferihegyről is fel- és leszállhatnak a repülőgépek, de reggel kilenc óráig mindössze négy menetrend szerinti járat indult el és ugyanannyi érkezett. A járatok csak akkor tudnak közlekedni, ha a célállomás fogadni tudja azokat. A keddi járatok többségét törölték – olvasható a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. honlapján. A honlap a túlterheltség miatt „takarék üzemmódban”, de jól áttekinthetően üzemel.
A HungaroControl és az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) délelőtt 10 órakor kezdődő sajtótájékoztatón számol be az aktuális helyzetről és a meghozott döntésekről.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.